szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Benyújtotta lemondását az olasz államfőnek Silvio Berlusconi, miután szombaton a szenátus után az olasz képviselőház is megszavazta a gazdasági megszorításokat tartalmazó költségvetési csomagot.

Az olasz kormányfő lemondásáról az államfő hivatala adott ki közleményt - tette közzé a Reuters. Berlusconi kedden közölte az olasz államfővel, Giorgo Napolitanóval, hogy lemond, ha átmegy a megszorításokra vonatkozó csomag a törvényhozásban. Ma a képviselőházi szavazáson is átmentek az intézkedéstervek, így nem állt már semmi Berlusconi lemondásának útjában.

A Quirinale előtt várakozó tömeg "bolond" kiáltásokkal fogadta Berlusconit, s többen aprópénzt dobáltak felé. Az európai politika 75 éves veteránja közel húsz év után távozik a politika nagyszínpadáról. Berlusconi mandátuma 2013-ban járt volna le.

Az ellenzék nem vett részt a szombati, megszorításokról szóló szavazáson, mert nem akarta támogatni a távozó kormány költségvetési intézkedéseit. Az alsóházi voksolást a - 2008 tavaszán kétharmaddal nyerő és többségét november 8-án elveszítő - kormány legutolsó ülése követte. Silvio Berlusconi ez után ment a Quirinale palotába és nyújtotta be lemondását az államfőnek.

Fabrizio Cicchitto a Berlusconit támogató Szabadság Népe (PdL) frakcióvezetője korábbi, alsóházi beszédében köszönetet mondott a távozó kormányfőnek. A legnagyobb ellenzéki erő, a Demokrata Párt (PD) frakcióvezetője, Dario Franceschini úgy fogalmazott, Olaszország fél attól, ami vár rá, s ez Berlusconi felelőssége. A republikánus Mario Pepe, puccsért kiáltott: Berlusconié volt a legutolsó demokratikusan választott kormány, most az Európai Központi Bank kormánya következik - mondta. Silvio! Silvio! - éltették a PdL-képviselők a szavazáson jelen levő Berlusconit.

©

Az alsóház épülete és Berlusconi rezidenciája, a Grazioli-palota előtt délutántól gyülekezett a miniszterelnökről véleményt nyilvánító és távozását ünneplő tömeg. A transzparenseken a Végre! Köszönjük Napolitano! felirat is olvasható volt. Az eddigi koalíció képviselőit pojácáknak nevezték. Róma központjában kiemelt volt a biztonsági készültség, a parlament környékét lezárták. A Szabadság és Igazság mozgalom arra kérte az olaszokat, hogy Berlusconi távozásakor nemzeti zászlót tűzzenek ki az ablakokba.

Új kormány jöhet jövő hétfőre

Már nincs kétség afelől, hogy az államfő a közgazdász Mario Montit kéri fel kormányalakításra. Ezt támasztja alá, hogy Berlusconi szombaton munkaebéden tárgyalt Montival. Sajtóértesülések szerint Monti szakértői csapatot állított össze, melynek egyetlen pártpolitikusa a külügyminiszter-jelölt Giuliano Amato lenne. A pénzügyminiszteri szék Guido Tabellinire, a milánói Bocconi egyetem közgazdász professzorára várna. 

Napolitano vasárnap délelőtt kezdi meg a pártokkal a konzultációkat. Az ellenzéki pártok kivétel nélkül Montit támogatják. A közgazdász Mario Monti vezette szakértői kormányt támogatja a legnagyobb ellenzéki erő, a Demokrata Párt (PD) és a kereszténydemokrata  Harmadik Pólus. Monti irányában nyitott az eddig előre hozott választásokat követelő Antonio Di Pietro, az Értékek Olaszországa (IdV) elnöke. Montira nemet mond az ellenzékbe készülő Északi Liga: "hétfőn új kormány lesz a Liga nélkül" - mondta Roberto Maroni belügyminiszter.

A hétfői tőzsdenyitásra Olaszországnak új válságkezelő kormányt kell felmutatnia, tekintélyes vezetővel, a legszélesebb parlamenti konszenzussal - hangsúlyozta a szakszervezetek nyílt levele. Egyedül a legtöbb tagot számláló CGIL főtitkára, Susanna Camusso jegyezte meg, hogy "egy normális országban ilyen körülmények között választást kellene tartani".

Kedden már majdnem minden eldőlt

A kormányfő azután döntött a lemondásáról, hogy kedden a kormány elvesztette parlamenti többségét - bár az olasz parlament akkor elfogadta a 2010-es költségvetési zárszámadást, de a 630 képviselőből csak 308-an szavaztak mellette.

©

"A kormánynak nincs többé többsége" - jelentette ki a keddi voks után legfőbb ellenzéki erő, a Demokrata Párt főtitkára, Pierluigi Bersani, és felszólította Berlusconit: kérje fel Giorgio Napolitano államfőt, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat egy új kormány megalakításáról. Az államfővel tartott egyórás megbeszélés után Napolitano hivatala közleményt adott ki, amely szerint Berlusconi a találkozó alatt ígéretet tett arra, hogy lemond, amint sikerül elfogadni az EU által is sürgetett gazdasági átalakításokat.

Mekkora a tét a gazdaságban?

Míg az adósságválság első komolyabb hadszíntere Görögország volt, a döntő ütközetet az olasz kötvénypiacokon fogják megvívni, ugyanis Olaszország nélkül elképzelhetetlen az eurozóna - írta pénteki elemzésében Orosz Dániel, az AXA stratégiai elemzési igazgatója. Szerinte még elméletben sem létezik olyan opció, hogy Olaszország nélkül tovább működhet az euróövezet. Ugyanakkor Olaszország adósságállománya egyaránt túl nagy ahhoz, hogy egy hatalmasra duzzasztott mentőalappal „egyszerűen” mögé álljanak.

Bár a helyzet komolyságát egy pillanatra sem szabad alábecsülni, fontos látni, hogy a részleteket elemezve Olaszország helyzete nem annyira vészes, mint, ahogy az első pillantásra látszik - tette hozzá a szakember. Az olasz front mindenesetre most újabb kihívások elé állítja az eurozóna, IMF és EKB döntéshozót, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy amilyen gyors ütemben csak lehet koordináltan fognak fellépni és beavatkozni a piacok megnyugtatása érdekében - tette hozzá.

Az egyeztetések minden bizonnyal most is folynak a zárt ajtók mögött, ahogy az új olasz, technokrata kormány körvonalazódik. Azonban ez időt vesz igénybe, így rövidtávon és középtávon – amíg az egyeztetések lezajlanak és olasz államháztartás strukturális átalakításának terve megszületik – a legfontosabb, hogy az olasz hosszú hozamokat a kritikus 7 százalékos szint alatt tartsák - írta még pénteken az AXA stratégiai elemzési igazgatója.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Üvegből készült zajvédő falat próbálnak ki az M7-esen

Üvegből készült zajvédő falat próbálnak ki az M7-esen

Belföldi repülőjáratokat tiltanak Franciaországban ott, ahol vonattal is lehet menni

Belföldi repülőjáratokat tiltanak Franciaországban ott, ahol vonattal is lehet menni

Operatív törzs: Megjött az első Janssen-szállítmány, most tetőzik a harmadik hullám

Operatív törzs: Megjött az első Janssen-szállítmány, most tetőzik a harmadik hullám