Vészfékek

visszatért Gerhard Schröder és Joschka Fischer. Bár az egykori szociáldemokrata (SPD) kormányfő és zöld párti helyettese már hat éve távozott a berlini kancelláriából, illetve a külügyminisztériumból, a kereszténydemokrata (CDU) Angela Merkel kancellár mintha az ő politikájukat valósítaná meg. Mégpedig olyan gyors váltásokkal, hogy a megfigyelő kapkodhatja a fejét.

A hazugság folytatódik - Greenpeac szlogen egy német atomerőművön

AP/ Timur Emek

 Amikor a 2009-es választási győzelem után Merkel szabaddemokrata (FDP) koalíciós társával, Guido Westerwellével az oldalán valóra váltotta ígéretét, és tavaly meghosszabbította a németországi atomerőművek üzemeltetési idejét, az ellenzékbe szorult SPD, de különösen az atomenergiát ősellenségnek tekintő Zöldek politikai össztüzet zúdítottak rá. Ráadásul tízezrek vonultak az utcára (HVG, 2010. szeptember 25.), hogy tiltakozzanak a szerintük veszélyes technológia ellen. Ám a fizikus végzettségű Merkel kijelentette, úgy véli, a németországi atomerőművek biztonságosak, működésükre szükség van. Így aztán a parlamenti többségben lévő keresztény uniópártok és a liberálisok megváltoztatták a Schröder–Fischer-kormány által korábban elfogadtatott törvényt, miszerint legkésőbb 2021-ben le kellene állítani az összes németországi atomerőművet. Az új végső határidő 2040-re tolódott ki, a négy nagy energiacég – E.On, EnBW, RWE és Vattenfall – legnagyobb örömére.

Ezek után Merkel a múlt héten bejelentette: három hónapra felfüggeszti a módosított törvény hatályát, felülvizsgálják az összes atomerőművet, a hét legrégebbit pedig azonnal leállítják. Az indoklás természetesen a japán földrengés-katasztrófa és annak következményei voltak. Csakhogy, mutatott rá több elemző, a párhuzam sántít. Németországban nem kell tartani cunamiveszélytől, sem a Japánban mérthez hasonló erősségű rengéstől. Annál inkább lehetett számítani politikai földmozgásra: spontán tüntetések, élőláncok követelik újfent az atomerőművek leállítását. Merkelnek elég volt rápillantania a naptárra – három tartományi választás is zajlik ezekben a napokban –, hogy behúzza a vészféket.

Hogy ez mennyire hatásos, rövidesen kiderül. A múlt vasárnap Szász-Anhalt tartományban tartott parlamenti választáson a CDU megőrizte ugyan első helyét, de csaknem négy százalékpontos veszteséget könyvelt el. Bejutottak viszont a helyi képviselőházba a Zöldek, és bár lapzártánkkor CDU–SPD koalíció látszott a legvalószínűbbnek, elképzelhető, hogy a Baloldal párt, az SPD és a Zöldek a CDU kihagyásával alakítanak kormányt.

Ez legfeljebb csak meglepetés lenne – Szász-Anhalt a CDU számára nem tartozik a fontos tartományok közé –, annál életbevágóbb neki a most vasárnapi voksolás Baden-Württembergben. Ott emberemlékezet, vagyis az NSZK megalakulása óta nem volt más, csak CDU-kormány, de a felmérések szerint most egyáltalán nem kizárt, hogy a Zöldek és az SPD az esetleg a parlamentbe bejutó Baloldallal együtt képes lesz kormányalakításra. A Zöldek 20 százalék fölé várt eredménye részben az atomenergia-ellenesség következménye. A 17 németországi erőmű közül a legrégebbi éppen ott található, és ott volt a legnagyobb a felháborodás a tavaly őszi üzemidő-hosszabbítás miatt is. Komoly szervező erő a stuttgarti pályaudvar tervezett, milliárdos költségvetésű átépítése is, melynek kedvéért évszázados fákat vágtak ki, és az ez elleni tüntetést brutálisan szétverte a Stephan Mappus CDU-s miniszterelnök felügyelete alá tartozó rendőrség.

Ha Mappus elveszíti a választásokat, az Merkel helyzetét is megnehezítheti. Így aztán a kancellár gyorsan még egy lépést tett a választói közhangulat javításáért. Elég volt csak felidéznie, hogy politológusok szerint mivel nyerte meg Schröder 2002-ben a már elveszettnek hitt Bundestag-választást: nemet mondott a részvételre George W. Bush amerikai elnök iraki háborújában. Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) a múlt héten, a Líbia elleni katonai szankciókról tartott szavazás során tanúsított német tartózkodás és Schröder kilenc évvel ezelőtti elutasítása között. A pacifista, vagy legalábbis a Bundeswehr külföldi bevetését ellenző szavazók megnyerése egyszer már bejött választási kampányban.

Sokan bírálták Merkelt, amiért Németország a BT nem állandó tagjaként tartózkodott ebben a konkrét ügyben, azaz nem fogadta el az USA, Anglia és Franciaország álláspontját, és így Oroszországgal és Kínával került egy csoportba. Vezető külpolitikai kommentátorok, konzervatív elemzők sora fejtegette, hogy szerintük mennyire helytelen, ha Németország nem az észak-atlanti elkötelezettség mentén politizál. A kancellár számára figyelmeztető lehet, hogy honnan kapta ezért a leghangosabb dicséretet: az NDK-s utódpárt Baloldaltól.

A hitelességgel más szempontból is gondjai támadhatnak Merkelnek. Amikor a parlament múlt heti plenáris ülésén arról beszélt, hogy az atomenergiát ő mindig is átmeneti technológiának tartotta a megújuló forrásokra támaszkodó új energiapolitika felé vezető úton, nem késett az ellenzéki replika: akkor miért faragta le több száz millió euróval a nap- és szélenergia-berendezésekre, illetve az ezekkel termelt áram átvételére fordítandó támogatás idei keretét. E kérdésekre csak a választások és az új tartományi kormányok megalakulása után lehet majd választ kapni (Rajna-Pfalzban is lesz voksolás, de ott szinte biztosra veszik, hogy a szociáldemokrata Kurt Beck megtartja a kormánytöbbséget), és akkor az is kiderül, mennyire volt tartós Merkel energia- és külpolitikai fordulata.

WEYER BÉLA / BERLIN