Vallásos kaleidoszkóp

Az egyik legvéresebb erőszakos összecsapásra került sor az egyiptomi forradalom februári kezdete óta a hétvégén Kairóban kopt keresztények és a katonai rendőrség között. A keresztekkel és Jézus képeivel felvonuló koptok azt állítják, békésen tüntettek egy asszuáni templomuk múlt heti felgyújtása ellen tiltakozva, amikor bajkeverők csatlakoztak hozzájuk, és a kivezényelt katonák szükségtelenül erőteljes fellépése nyomán kéttucatnyian életüket vesztették.

A koptok is részt vettek a Hoszni Mubarak elnök rendszerét megdöntő tüntetésekben – a 83 milliós lakosság tizede kopt –, remélve, hogy a születendő plurális demokrácia megvédi vallási jogaikat. A mind gyakrabban ismétlődő és egyre súlyosabb keresztényellenes incidensek láttán azonban aggódnak, hogy a november 28-án kezdődő választás utáni új kormány toleráns lesz-e a kisebbséggel. Az átmeneti kormányzó testület, a katonai tanács a jelek szerint igyekszik megőrizni az egyiptomi folyamat világi jellegét, vasárnap például betiltotta, hogy a kampányban vallásos jelszavakat használjanak.

Az új parlament új alkotmányt is ír, és egyelőre nem tudni, milyen erőt képviselnek majd az iszlamisták, és beleszól-e az alkotmányozásba a hadsereg. Sőt mintha maguk az iszlamisták sem tudnák, mit is akarnak. A forradalmat kezdetben óvatosan támogató Muszlim Testvériség például csak a képviselői helyek 49 százalékáért indít jelöltet, azaz – legalábbis egyelőre – nem törekszik a hatalom kizárólagos birtoklására. A Mubarak-érában betiltott, de megtűrt, az erőszakról lemondott szervezetet az 50 évesnél idősebb konzervatív nemzedék vezeti. A műholdas tévécsatornákon és interneten szocializálódott fiatalabb generáció azonban – az ájtatossága ellenére – nyitottabb a politikai kompromisszumok vagy a Nyugat felé.

Az iszlamisták korántsem egységesek. Életre kelt néhány régi, radikális szervezet, mint a Dzsamáa Iszlámija, amely az 1990-es években a kormánytagok és turisták elleni merényleteiről volt hírhedt. Most egyesült a Dzsihád csoporttal, amellyel 1981-ben együtt követte el az Anvar Szadat elnök elleni halálos merényletet. Mindkét szervezet több ezer tagja és vezetője kiszabadult a börtönökből, illetve hazatért külföldi száműzetéséből, és bár az erőszakról lemondtak, céljaik homályosak.

A legkevésbé szervezett, de nagy erőt képvisel a szalafista mozgalom. Követői szerint úgy kell élni, mint Mohamed próféta kísérete és korabeli hívei (a muszlimok első nemzedékeit hívják szalafnak). Közel állnak az iszlám rendkívül konzervatív szaúdi ágához, a vahabizmushoz, csodálják például, hogy Szaúd-Arábiában tilos az alkoholfogyasztás, a nemek keveredése és a keresztény vallásgyakorlás.

Mubarak alatt az egyiptomi szalafisták inkább csak a vallásnak éltek, imádkoztak, most viszont kiléptek a politikai porondra. A Muszlim Testvériséggel szemben például úgy gondolják, hogy a keresztények nem kerülhetnek hatalmi pozícióba, nem irányíthatnak muszlimokat. A déli Kena tartományban – ahol a hárommilliós lakosság harmada kopt – például a szalafisták követelik a keresztény kormányzó lecserélését. Kenában gyakoriak a koptok elleni merényletek, amelyeket gyaníthatóan szélsőséges szalafisták követnek el. A mozgalom országosan is ismert vezetői, például Szaúd-Arábiában tanult televíziós prédikátoraik ha el is ítélik az intoleranciát, felelősséget nem vállalnak.

Ugyancsak szalafista és tévésztár Hazem Szalah Abu Iszmail, akinek nevét iszlamista körökben egyre gyakrabban Egyiptom következő elnökeként emlegetik. Az iszlám pénzügyi rendszert, a saría nagyobb szerepét, továbbá az Izraellel kötött 1979-es békemegállapodás felmondását hirdető 50 éves ügyvéd nem tagja a Muszlim Testvériségnek, amely megtiltotta, hogy hívei jelöltessék magukat. A szakállas, öltönyt viselő Abu Iszmail az iszlamista szavazóknak elfogadható jelölt lehet.

Líbiába vasárnap tért haza Ali al-Szallabi befolyásos vallási vezető, aki politikai szerepet követelt a „mérsékelt” iszlámnak. Fellépése fontos lehet, mert az ideiglenes kormányt, a Nemzeti Átmeneti Tanácsot pénzügyileg is támogató Katar pártfogoltja, és közeli kapcsolatban áll Tripoli iszlamista katonai parancsnokával, Abdel Hakim Belhadzzsal. Az iszlamisták, különösen az egykori Líbiai Iszlamista Harcoló Csoport tagjai jelentős szerepet játszottak a Moammer Kadhafi elleni felkelésben, és az 1990-es években három évig tartó lázadásra is képesek voltak. A szervezet börtönből kiszabadult és külföldről hazatért vezetői most mérsékelt hangnemet ütnek meg, új nevük: Mozgalom a Változásért. A követőik azonban radikálisok maradtak, és elemzők szerint figyelemre méltó, hogy az al-Káida soraiban vagy az Irakban lévő külföldi harcosok között aránytalanul sok a líbiai.

A tunéziai fővárosban az utóbbi évek vallással kapcsolatos legsúlyosabb összecsapására került sor vasárnap. Több száz iszlamista késekkel, kövekkel és botokkal támadt a rendőrökre, mert az ország egyik egyetemén megakadályozták egy fátyolt hordó nő jelentkezését. Az is felháborította őket, hogy a tévében bemutatták a Persepolis című, díjnyertes francia filmet, amely egy lány felcseperedéséről szól a szigorúan vallásos Iránban.

Az alkotmányozó országgyűlést megválasztó október 23-ai szavazáson valószínűleg diadalmaskodó Ennahda iszlamista párt vezetője, Rasid Gannusi jelezte, tiszteletben tartják a nők jogait, és nem vezetnek be szigorú társadalmi szabályokat. Az arab tavasz bölcsőjében tartandó választás lesz az első a térségben a változások óta, így üzenetértékű is lehet. A tét, hogy Tunézia – mint az 1959-es alkotmányban – „muszlim ország” marad, vagy „iszlamista köztársaság” lesz.

KERESZTES IMRE