Nehezen megy

Polgárháborús hangulat uralkodik Jemenben, a lakosság nem hisz a békés átmenetben, mivel az Ali Abdullah Száleh elnök lemondásáról kötött megállapodás ellenére nem fejeződött be a vérontás. Szanaaban és a fővárostól 200 kilométerre délre lévő Taizzban az államfőhöz hű erők tankokkal, tüzérséggel és rakétákkal, az ellenzéki csoportok pedig könnyűfegyverekkel napokon át lőtték egymást. Mindkét városban családok ezrei kerültek kereszttűzbe.

A Száleh által a tíz hónapja kezdődött tiltakozások és többszöri próbálkozások után aláírt megállapodás semmire sem nyújt garanciát. A szaúdi és amerikai nyomásra Rijádban tető alá hozott alku értelmében Száleh 33 évi uralom után lemondott a hatalomról alelnöke javára, de megőrzi államfői státusát a jövő februári elnökválasztásig. A kompromisszumos figurának számító Abd-Rabbu Manszúr Hadi alelnök már kijelölte az átmeneti kormány fejét, Mohamed Baszindva egykori külügyminisztert, és létrehoznak egy bizottságot is a hadsereg ellenőrzésére, de kérdés, lesz-e majd valódi hatalmuk. Érintetlen marad ugyanis a Száleh által kiépített politikai rendszer, amelyben a 69 éves elnök kulcspozíciókba helyezte rokonait, barátait és szövetségeseit. A megállapodás nem vonatkozik például az államfő fiára, aki a köztársasági elit gárda parancsnoka, és három, a hadseregben és a titkosszolgálatnál fontos posztokat betöltő unokaöccsére.

A Szanaa központjában sátrakat vert fiatal tüntetők aligha távoznak, mivel nem fogadják el, hogy az alku szerint Száleh és családja ellen nem indulhat büntetőeljárás. Az elnök ilyen kedvező feltételekkel is nehezen adta be a derekát. Megfenyegették például, hogy zárolják külföldi követeléseit – márpedig számos ingatlanja és bankszámlája van az USA-ban és Európában –, sőt a hágai Nemzetközi Büntetőbírósággal is riogatták. A kilátásba helyezett utazási tilalom súlyosan érintette volna a júniusi merényletkísérletben szerzett sebesülései miatt külföldi ápolásra szoruló elnököt.

De az is kérdés, elfogadja-e az uralkodó elit és Száleh helyén maradását az elnök fő riválisa, Ali Mohszin al-Ahmar tábornok. A hadsereg egy részét ellenőrző főtiszt – aki a februárban indult tiltakozóhullám elején fordult szembe a kormánnyal – és Száleh erői gyakorlatilag felosztották egymás között a fővárost, amely több helyütt is harci övezetté vált. A szakítás azért is lehet végzetes Jemen számára, mert Száleh családja és az al-Ahmar-klán is az ország legbefolyásosabb törzsszövetségéhez, a hasidhoz tartozik. A föderáció felbomlása csak növelné a polgárháború veszélyét.

Száleh az évtizedek során úgy tudta garantálni az al-Ahmar-klán politikai lojalitását, hogy zsíros megrendeléseket és gazdasági érdekeltségeket adott neki. A család magánhadsereget hozhatott létre, sőt az általa uralt területeken még önálló bíróságokat is működtethetett. A klán egyik vezetője, Hamid al-Ahmar – ellentétben apjával – formálisan sem volt hajlandó behódolni Szálehnek, de kihasználva az elnöki lekenyerezést, óriási üzleti birodalmat épített ki. Övé az ország legnagyobb mobiltársasága, több étterem- és áruházlánc, valamint egy befolyásos műholdas tévé. Az utóbbi rendszeresen bírálta Száleh kormányát, az üzletember al-Ahmar pedig több tüntetést is pénzelt.

A valódi rendszerváltást követelő fiatalok úgy érzik, ellopják tőlük a forradalmat. Al-Ahmar hiába az egyik vezetője az Iszlah ellenzéki pártnak, és szólította fel Szálehet a lemondásra már 2005-ben, a valódi változásban reménykedő aktivisták a régi klientúrán alapuló rend megtestesítőjének tartják. A tábornok egyelőre elhessegette azokat a spekulációkat, hogy egyszer majd Jemen elnöke lesz, sokan azonban azt gondolják, vannak ilyen ambíciói.

Az USA és Szaúd-Arábia nem véletlenül nem akar mélyreható változásokat. Washington a gyors hatalomváltásban és erős központi kormányban látja a zálogát annak, hogy az al-Káida terrorhálózat amúgy is igen szervezett jemeni szárnya ne kebelezze be az ország jelentős részeit. Rijád pedig nem akar demokratikus reformokat látni déli szomszédjában, ami hasonló igényeket szülhet a sivatagi királyságban is. A szaúdiak attól is tartanak, hogy a közös határ melletti jemeni síita lázadók, a hutik követelései felbátorítják szaúdi síita társaikat, akik szinte másodrendű állampolgárokként élnek a szunnita monarchia olajban gazdag keleti részein.

A zsarolásokkal, be nem váltott ígéretekkel és riválisai megosztásával hatalmon maradt Száleh esetleges hátsó szándékai, illetve a rendszerváltás ellentmondásai szinte kódolják az erőszak folytatódását. Fokozza a kilátástalanságot, hogy a jemeni gazdaság a többi arab országénál nagyobb károkat szenvedett el a tüntetések miatt. A harcok százezer embert kényszerítettek otthonuk elhagyására, számos területen éhínség alakult ki, az üzemanyaghiány miatt leálltak az ipari műhelyek. A kenyér ára megduplázódott, a lajtos kocsikból árult ivóvízé megháromszorozódott.

A jemeni gazdaság amúgy sem működött jól, Száleh – a lojalitás megvásárlása végett – nemhogy üldözte, inkább bátorította a korrupció rendszerét. A kormány például évi 2 milliárd dollárt fordított az üzemanyag állami támogatására, aminek következtében megindult az illegális kereskedelem, még Szaúd-Arábiába is, ahol pedig szintén dotálják a benzint. Az elnök saját tanácsadói a hadsereg járműveit használva vettek részt a csempészetben. A szűkös olajkészletek azonban apadnak, a 4,5 milliárd dollárnyi devizatartalék pedig hamar elfogy. A romokban heverő gazdaság csak növeli annak a veszélyét, hogy az ország egyes részei kiszakadnak, a központi hatalom már most sem tartja ellenőrzése alatt a távoli vidékeket.

KERESZTES IMRE