Az első fordulóban a meglepetést még csak nem is harmadik helyen befutó Marine Le Pennek, a FN (Front national, Nemzeti Front) vezetőjének a személye, sokkal inkább az általa elért eredmény okozta. Bár az első 20 százalékos becslésekhez képest a szavazatok összeszámlálásával fokozatosan módosult, és végül 17,9 százalékon állt meg, ez az arány még így is egy százalékkal meghaladta a párt korábbi elnöke, Jean-Marie Le Pen történelmi sikernek számító 2002-ben elért eredményét.

A francia elnökválasztás április 22-i első fordulója tulajdonképpen a várakozásoknak megfelelően alakult, amennyiben a két továbbjutó a két nagy párt elnökjelöltje, Nicolas Sarkozy, a jobbközép UMP (Union pour un mouvement populaire, Népi Mozgalomért Unió) és François Hollande a PS (Parti socialiste, Szocialista Párt) jelöltje lett. Bár az utobbi két hétben Hollande előnye behozhatatlannak tűnt, a keményen küzdő, megállás nélkül kampányoló Sarkozy sokat behozott a hátrányából. Az Ifop legutolsó felmérése szerint már csak 2 százlék a jelöltek közötti különbség: Hollande 52, Sarkozy 48 százalékon áll. Kérdés, hogy a két jelöltnek hol vannak még mozgosítható tartalékai?

A mérleg nyelve

A francia kétfordulós többségi választási rendszer lényegéből adódóan az első forduló után indulnak meg a találgatások, hogy a kiesett jelöltek milyen iránymutatást adnak választópolgáraiknak arra vonatkozóan, hogy kire adják voksukat a második fordulóban. Mivel a vártnál magasabb, csaknem 80 százalékos részvétel következtében a távolmaradók szavazataira kevésbé lehet számítani, így a mérleg nyelvét az első fordulóból kiesett három nagyobb párt - és köztük főként a Nemzeti Front - szavazói jelenthetik.

Nicolas Sarkozy a kampányban: erős Franciaországot akar

MTI/EPA

Az „Itt az idő a változásra!” szlogennel kampányoló Hollande bizonyos szempontból előnyösebb helyzetben van, mint konzervatív ellenfele. A több kisebb pártot magában foglaló FG (Front de Gauche, Baloldali Front) elnökjelöltje, a 11 százalékot kapó Jean-Luc Mélenchon ugyanis már a választások első fordulójának estéjén Sarkozy elleni voksra hívta fel szavazóit a második fordulóban, amelyet a felmérések szerint híveinek 80 százaléka követ. Választóbázisa a zöldek és a kisebb baloldali tömörülések szavazataival együtt viszonylag fix szavazói tartalékot jelent a szocialista jelölt számára. Bár tudjuk, hogy a voksok nem adódnak össze mechanikusan és a végleges eredmény nehezen kalkulálható.

A mindössze 9 százalékot gyűjtő, MoDem (Mouvement démocrate, Demokrata Mozgalom) elnökjelöltje, François Bayou megvárta május 2-át, a két jelölt közötti televíziós vitát, és csak ezt követően nyilatkozott a második fordulóra vonatkozóan. Pedig a Le Figaro elemzői arra számítottak, hogy a választópolgáraira bízza a döntést: hívei számára nem adott ajánlást, viszont bejelentette, hogy ő maga Hollande-ra szavaz. A MoDem olyan centrumtömörülés, amely a klasszikus francia bal és jobboldali törésvonalon felülemelkedve, széles bázisra épülő centrumszövetség létrehozását célozza, amely vezetőjének véleménye szerint egyfelől csökkentené a radikális pártok befolyását, másfelől elősegítené a válságból való kilábalást.

A probléma az, hogy a centrumnak sem a politikai elitje, sem a választói bázisa nem egységes. A politikai függetlenségét hirdető Bayrou, személy szerint, inkább Hollande-hoz áll közelebb, szavazóinak voksai pedig a második fordulóban megoszlanak a két nagy párt jelöltje között: az Ifop közvélemény kutató intézet legutóbbi felmérése szerint 28 százalékuk Hollande-ra, 31 százalékuk pedig Sarkozyre voksolna.

Le Pen kis dilemmája

Ami a második fordulós voksokat illeti, Marine Le Pen május elsejei beszéde nem hozott lényegi változást a korábbi álláspontjához képest: gyakorlatilag megerősítette a „sem jobboldal, sem baloldal, sem Sarkozy, nem Hollande” álláspontját és választópolgárainak lelkiismeretére bízta választást, ő maga pedig üres lappal szavaz.

Marine Le Pen - Európa ellen harcol

AP / Jacques Brinon

Az igazi törésvonal ugyanis véleménye szerint - mint egy korábbi interjújában kifejtette - nem a jobb és baloldal, hanem azok között húzódik, akik Európában hisznek és azok között, akik a nemzetben gondolkodnak. Marine Le Pen így már júniusi országgyűlési választásokra összpontosít, ahol tovább növelheti képviselői számát, és Sarkozy esetleges veresége esetén számíthat a csalódott UMP szavazókra is. A kérdés, mennyiben követik vezetőjük álláspontját. Szavazóbázisának egy része valószínűleg követi az elnökasszony javaslatát, a másik részük, az ún. hazafiak, Sarkozyt választják, de nagy számban lesznek olyanok, akik szankcionálják a leköszönő elnököt.

A párt előretörése ugyanis összefüggésbe hozható azoknak az elvárásoknak és reményeknek meghiúsulásával, amelyeket 2007-ben Sarkozy megválasztásához fűztek a radikális jobboldali szavazók: a korábbi kormány határozott belügyminisztereként megismert Sarkozytől köztársasági elnökként azt várták, hogy választ ad az FN tábort nyugtalanító problémákra: rendezi a bevándorlás, a munkahelyteremtés, a szociális és társadalmi biztonság kérdését.

Sarko nagy dilemmája

Az „Erős Franciaország” jelszavával kampányoló leköszönő elnök nehéz helyzetben van. A kérdés számára az, hogyan lehet elszívni a FN szavazóbázisát, anélkül, hogy a Nemzeti Fronttal való kokettálás árnyéka vetődne rá és pártjára. A klasszikus francia jobboldal következetesen elzárkózik a jobbra való nyitástól és az együttműködéstől. Ezt korábban megerősítette Sarkozy is. Mára változott a helyzet: az utóbbi hetekben napvilágot látó árnyaltabb elemzések azt mutatják, hogy a vidéki agrárlakosság mellett (26 százalék), a munkások 29 százaléka szavazott Marine Le Penre. Ez pedig arra utal, hogy sem Mélenchon programjának, sem Hollande stratégiájának nem sikerült a munkások szavazatait maradéktalanul megszereznie. Ugyanakkor a FN tovább növelte népszerűségét a vidéki nagyvárosokban (18 százalék) és Párizs külvárosaiban (16 százalék) is.

Francois Hollande - vette az első akadályt

AP / Christophe Ena

Ma már nem egyszerű figyelmeztető szavazatról, nem is pusztán „vote de crise”-ről, válsághelyzetben leadott voksról van szó, hanem hosszabb idő óta kezeletlen társadalmi jelenségről. Mindez mögött olyan pártról, amelyre 6,5 millió francia szavazópolgár szavazott. Ez pedig komoly kihívást jelent minkét elnökjelölt számára, bármelyikük is nyeri a választásokat.

Való igaz, hogy Nicolas Sarkozy második fordulós esélyei csekélyebbek, mint szocialista ellenlábasáé. A Le Figaro április végén közölt felmérése szerint Sarkozy győzelméhez az kellene, hogy a Nemzeti Front szavazóinak 60 százaléka és a centristák 40 százaléka rá szavazzon. De a Nemzeti Front szavazóbázisa már nemcsak jobboldalról kerül ki. A nagy küzdő hírében álló leköszönő köztársasági elnök és csapata azonban továbbra is bízik a meglepetésben.

Példaként az V. Köztársaság három olyan elnökválasztási eredményét említik, ahol nem az előrejelzések szerint alakultak az eredmények. 1974-ben az első fordulót Mitterrand nyerte, a mégis Valéry Giscard d’Estaing lett a köztársasági elnök, 1981-ben fordult a kocka a két jelölt között: az első forduló győztese Giscard d’Estaing a másodikban vesztesként került ki Mitterrand-nal szemben, 1995-ben pedig az első forduló megnyerő Lionel Jospint a második fordulóban legyőzte Jaques Chirac.

A nagy meccs

Május 2-án a nagy összecsapást, a két elnökjelölt közötti vitát közel 18 millió néző követte élőben a televízióban. A mintegy három órás vita felölelte a jelöltek által már korábban érintett fontosabb témákat: a gazdaság, a válság, a munkanélküliség, a bevándorlás, a külpolitika, nukleáris energia kérdéseit. Időnkét heves szócsatáktól sem mentes vita során a két jelölte elismételte, illetve pontosította elképzeléseit.

Hollande támadóbbnak tűnt, mint Sarkozy, aki talán ügyesebben bánt az idővel és reagálni tudott az ellenfél elképzeléseire. Sarkozy gyakorlottabb politikusnak mutatta magát, aki a második ciklusában már fel kívánja használni az előző öt év tapasztalatait is. Hollande az igazságosság, az összetartás és az erkölcsös köztársaság jelszavát hangsúlyozta.

A Paris Match körkérdésére válaszolva a nézők 48 százaléka gondolta meggyőzőbbnek Hollande-ot és 45 százaléka Sarkozyt, és a Le Figaro felmérése alapján pedig több mint 83 százalékuknak a vita után sem változott meg a korábbi szavazói szándéka. Hollande nyerő pozícióból indult a vitába (53 százalékkal, szemben Sarkozy 47 százalékával), és így is került ki belőle - összegezte véleményét Françoise Fressoz, a Le Monde vezércikkírója. A Sarkozy-csapat szerint azonban nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyerni. Ám erre most, a felmérések szerint, kevesebb az esélye.