
Umberto Bossi
AP / Luca Bruno
Renzo hároméves tanulmányait befejezve, 29 vizsga letételét követően 2010 szeptemberében kapott diplomát a Kristal Egyetemen mindössze egy évvel azután, hogy Olaszországban letette az érettséget.
Korábban a fiatalember több érettségi vizsgán is elcsúszott, amit apja a nyilatkozataiban annak tulajdonított, hogy politikai nézetei miatt hátrányos megkülönböztetés sújtja. Az albán egyetem nyilatkozatában tagadta, hogy a diploma hamis lenne, s állította, hogy a Bossi-fiú felvétele az albán törvényekkel összhangban történt.
Az Északi Liga, amelynek élén Umberto Bossi országos jelentőségű politikussá vált, a fejlett iparú északi részek nagyobb függetlenségéért küzd, élesen szemben áll az olasz déllel, s ellenségesen viszonyul a bevándorlókhoz. Gyakran támadja az Olaszországban élő albánokat is. Bossit pártja korrupciós ügyei, illetve az kényszerítette lemondásra, hogy családja saját céljaira használta a pártkasszát.