szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elfogadta a lengyel parlament a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényt, amely heves vitákat váltott ki az egész lengyel társadalomban.

A szavazáson 455 képviselő vett részt: 268-an támogatták a javaslatot, 185 képviselő szavazott ellene és ketten tartózkodtak. Az ellenzéki pártok többsége ellenezte a törvénymódosítást.

A parlament előtt a Szolidaritás Szakszervezet több ezer tagja tiltakozik a "hamarjában" elfogadott törvénymódosítás ellen. A tüntetők bekerítették az épületet és leláncolták a rendőrségi védőkorlátokat, hogy megakadályozzák a képviselők kijutását az épületből.

A Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) kormánykoalíciójának kompromisszumos törvénytervezete 2013-tól szakaszosan 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt mindkét nem számára. A nőknél 2040-ben, a férfiaknál 2020-ban lép hatályba az új korhatár. Jelenleg a lengyel nők 60 évesen, a férfiak 65 évesen vonulnak nyugdíjba.

A résznyugdíjat azok a legalább 62 éves nők és 65 éves férfiak vehetik igénybe, akik megfelelő ideig dolgoztak: a nőket legalább 35 éves, a férfiakat minimum 40 éves járulékfizetési időszak jogosítaná fel erre. Az 50 százalékos juttatást a biztosított nyugdíjtőkéjéből a nyugdíjszámlán összegyűjtött összegből és nem állami költségvetésből finanszírozzák. A nyugdíjkorhatár elérésekor teljes nyugdíjra lesznek jogosultak, ez azonban alacsonyabb lesz, minta azoké, akik kivárták a nyugdíjkorhatár elérését, minthogy a résznyugdíj igénybe vételével tőkéjük egy részét felélték.

A résznyugdíj igénybevétele a jövedelemtől független és nem kötelezi a munkavállalót a munkaviszony megszüntetésére. A parlament a rendvédelmi szolgálatokban dolgozók nyugdíjaztatásáról pénteken a délután folyamán dönt.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!