Újabb gyermek esetében ismerte el apaságát a püspökből lett politikus

Elismerte Fernando Lugo paraguayi elnök, hogy ő az apja egy 10 éves kisfiúnak, akit még püspöki tevékenysége idején nemzett - adta hírül a BBC hírportálja.

  • MTI MTI
Újabb gyermek esetében ismerte el apaságát a püspökből lett politikus

Lugo eredetileg teológiai tanulmányokat folytatott, s 1997 és 2006 között a közép-paraguayi San Pedró-i egyházmegye püspöke volt. E tisztségében rendkívül sokat tett a szegények felkarolásáért. Ezután politikusi pályára lépett, s 2008-ban Paraguay államfője lett, véget vetve ezzel a dél-amerikai országban a konzervatívok több mint hatvan éven át tartó uralmának.

A szocialista elnök először 2009-ben sokkolta a közvéleményt, amikor egy ellene benyújtott apasági kereset nyomán kénytelen volt a nyilvánosság előtt felfedni, hogy püspöki megbízatása idejéből származik egy gyermeke.

Ezúttal egy másik nő, egy 42 éves kórházi nővér kérte bírósági úton annak megállapítását, hogy 10 éves gyermekének apja a dél-amerikai ország államfője. Narcisa Delacruz elmondta: Lugo a fiú születése után tíz hónappal nem hivatalosan már elismerte, hogy övé a gyerek, de politikai karrierjét könnyen kisiklathatta volna az ügy nyilvánosságra kerülése, így Delacruz beérte azzal, hogy anyagi támogatást kapnak tőle. Mint a nő elmondta, fia nemrég azt kérte, hadd vehesse fel valódi apja nevét.

A paraguayi államfő ellen 2008-as hivatalba lépése óta két másik nő is apasági keresetet nyújtott be. Az egyik esetben a DNS-vizsgálatok már bizonyították, hogy nem az elnök az apa, a másik eljárás még nem zárult le.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.