Anarchistákat kapcsoltak le Olaszországban

Az olasz hatóságok tíz embert vettek őrizetbe szerdán a FAI és FRI nevű anarchista szervezetek elleni razziában, további 24 ellen vizsgálat folyik. Nyomoznak két másik anarchista ügyében is, őket Svájcban illetve Németországban őrzik börtönben. A rendőrség feltételezése szerint olasz bűntársaikkal közösen terrorcselekményeket készítettek elő.

  • MTI MTI
Anarchistákat kapcsoltak le Olaszországban

Az elfogott anarchistákat azzal gyanúsítják, hogy ők követték el tavaly decemberben az olasz adóbehajtó hatóság főnöke elleni merényletet. Marco Cuccagna szem- és kézsérülést szenvedett, amikor felbontott egy neki címzett, robbanószerrel preparált csomagot.

A merénylet elkövetését a FAI vállalta magára. Ez a csoport volt a feladója egy hasonló csomagnak, amelynek címzettje Josef Ackermann, a Deutsche Bank igazgatótanácsának elnöke volt. Ezt a küldeményt azonban a bank frankfurti központjának postázójában hatástalanították.

Az őrizetbe vetteket azzal is gyanúsítják, hogy ők küldtek robbanószerkezetet 2011-ben a párizsi görög nagykövetségre. Az Olaszországban feladott küldeményt sikerült biztonságos körülmények között felrobbantani. A képviselet alkalmazottai azért fogtak gyanút, mert a csomagon nem szerepelt feladó.