szerző:
MTI

A jemeni hatóságok szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet harminc harcosával végzett szerdán az légiereje, de meghalt a vöröskereszt egyik munkatársa is, aki egy francia túsz kiszabadításán fáradozott.

A jemeni légierőt a déli Abján és Sabva tartomány határvidékén gyülekező terroristák ellen vetették be - közölte egy közeli város polgármestere. A helyiek szerint ezen a hegyes-völgyes vidéken kerestek menedéket azok a terroristák, akiket a kormányerők több mint egy év után a múlt héten kiszorítottak Abján tartomány nagyobb városaiból.

A nemzetközi vöröskereszt ádeni kirendeltségének egyik helyi munkatársa szintén a légicsapások áldozatául esett - közölte a szervezet. Huszein Száleh egy másik, április 22-én elrabolt, francia állampolgárságú segélymunkás kiszabadítása miatt ment a térségbe irodavezetője kíséretében. Az irodavezető túlélte a támadást, nem esett baja.

A hatóságok közölték, hogy diplomáciai képviseletek ellen készülő merényleteket hiúsítottak meg. Két terroristát megöltek, hármat elfogtak az ország déli részén. Gépkocsijukban fegyverek, robbanóanyag és térképek voltak külföldi nagykövetségekről, valamint jemeni katonai és politikai vezetők lakóhelyéről.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Helyretette az Európai Bizottság a gazdákat a migránsokkal riogató politikusokat

Helyretette az Európai Bizottság a gazdákat a migránsokkal riogató politikusokat

A köztársasági elnök kinevezte Patai Mihályt a jegybank alelnökévé

A köztársasági elnök kinevezte Patai Mihályt a jegybank alelnökévé

Megvan a TV2 új vezérigazgatója

Megvan a TV2 új vezérigazgatója

54 millióan töltötték le a Trónok harca új részét 24 óra leforgása alatt, az HBO is örülhet

54 millióan töltötték le a Trónok harca új részét 24 óra leforgása alatt, az HBO is örülhet

Az úszóverseny győztese, aki medencébe fulladt

Az úszóverseny győztese, aki medencébe fulladt

Medián: Dobrev Klára a legismertebb és legnépszerűbb listavezető

Medián: Dobrev Klára a legismertebb és legnépszerűbb listavezető