szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Támadást indítottak a rendőri erők annak a két embernek a kiszabadítására, akiket szerda délelőtt ejtett túszul egy toulouse-i bankban egy magát az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjának mondó fegyveres férfi.

A több száz méteres körzetben teljesen kiürített és hermetikusan lezárt környékről három durranást, feltehetően lövéseket lehetett hallani. A rendőrség közlése szerint a kommandósok ártalmatlanná tették és őrizetbe vették a túszejtőt, aki az akcióban megsérült. A két túsz sértetlenül kiszabadult. Egyetlen rendőr sem sérült meg a túszmentő akcióban.    

A magát az al-Kaida tagjának valló fegyveres délelőtt 10 óra után hatolt be a bankba, ahol - miután lövéseket adott le - négy túszt ejtett, köztük a fiók vezetőjét. A férfi a rendőrség elitalakulatának a helyszínre érkezését követelte, azt közölte, hogy csak a kommandósokkal hajlandó tárgyalni. Senki nem sérült meg a támadásban.

©

A túszejtő kora délután egymás után két nőt elengedett. Az első túsz nem sokkal azután hagyhatta el az épületet, hogy a kommandósok megkezdték a tárgyalásokat a túszejtővel. A fegyveres férfi ételért cserébe engedte el a nőt. A második nő azután szabadult, hogy az időközben helyszínre érkező Michel Valet államügyész azt közölte: a túszejtőt vallási meggyőződés vezérli, nem pénzért követte el a tettét.

A túszejtő lánytestvére - aki a helyszínen segítette a kommandósokat a tárgyalásban - újságíróknak elmondta: testvére 26 éves, kiegyensúlyozatlan személyiség, intézetben nőtt fel, pszichés zavarokkal küzd, dühöt és félelmet érez a külvilággal szemben. A nő azt állítja: testvére "nem túl vallásos". "Együtt járunk szórakozni, mindketten fogyasztunk alkoholt (ellentétben a vallásukat gyakorló muzulmánokkal)" - hangsúlyozta a nő.

©

A túszejtés attól a háztól 500 méterre történt, ahol március 22-én kommandósok 32 órás tárgyalás után tűzpárbajban megölték azt a - magát a lakásában elbarikádozó - terroristát, aki az előző héten a francia hadsereg három katonáját lelőtte Toulouse-ban és a közeli Montaubanban, négy nappal később pedig egy toulouse-i zsidó iskola egy diákjával és tanárával, valamint az utóbbi két gyermekével végzett. A magát az al-Kaida tagjának valló, 23 éves Mohammed Merah a kommandósokkal folytatott tárgyalásai során mind a három merénylet elkövetését magára vállalta, s azt állította, hogy egyedül cselekedett.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Baszkföldön sem hajlandó mindenki felejteni és megbocsátani az ETA-nak

Baszkföldön sem hajlandó mindenki felejteni és megbocsátani az ETA-nak

Komoly kritikát kapott az EU klímavédelmi programja

Komoly kritikát kapott az EU klímavédelmi programja

Mi és a zsidók állama: mit tanít nekünk, miben hasonlít ránk „az új Közel-Kelet”?

Mi és a zsidók állama: mit tanít nekünk, miben hasonlít ránk „az új Közel-Kelet”?