Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
A szíriai vezetés visszautasította vasárnap Kofi Annan ENSZ- és Arab Liga-megbízott vádját, miszerint a kormányhadsereg nehézfegyvereket vagy helikoptereket vetett be csütörtökön Treimsza faluban, ahol a hadsereg támadásának ellenzéki források szerint legalább százan estek áldozatul.
A külügyminisztérium szóvivője közölte: a biztonsági erők 37 fegyverest és két civilt öltek meg a falu elleni támadásban, amely "nem civilek ellen irányult". Mint mondta, ezeket az adatokat attól az embertől kapták, aki eltemette a halottakat, de akinek a kilétét nem fedhetik fel, mert bosszúból megölhetik az ellenzékiek.
"Nem volt tömegmészárlás - mondta. - Összecsapás történt fegyveres csoportokkal, amelyek semmibe veszik Kofi Annannak a szíriai válság megoldására irányuló tervét. Terrorista csoportok támadták meg a falut, parancsnoki ellenőrzőpontokat állítottak fel, megfélemlítették és kínozták a lakosokat. A rendfenntartó erők csak öt olyan épületet támadtak meg, amely műveleti központként szolgált a fegyveresek számára. Sok fegyvert, köztük aknagránátokat, rakétákat, robbanószereket és gépfegyvereket foglaltak le, és rábukkantak több olyan helyiségre, amelyet kínzásra használtak."
A lázadók előzőleg Treimszából indítottak több támadást más területek ellen - mondta szóvivő. "A kormányerők nem használtak repülőgépeket, helikoptereket, harckocsikat vagy tüzérségi fegyvereket. A legnagyobb kaliberű fegyver, amelyet használtak, rakétagránát volt" - tette hozzá
"Valíd Moallem külügyminiszter az előző nap kapott levelet Annantól, és a legkevesebb, amit mondhatunk erről, hogy az abban szereplő állítások nem tényeken alapulnak. A lehető legdiplomatikusabban azt mondhatjuk, hogy a levél megírását elsiették" - jelentette ki a szóvivő damaszkuszi sajtóértekezletén.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.