Gyerekek is meghaltak: aknatámadás egy damaszkuszi menekülttáborban

Huszonegy ember, köztük legalább két gyerek halt meg csütörtök este egy damaszkuszi menekülttáborban aknagránátok becsapódásának következtében - közölte a magát az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) nevező civil szervezet pénteken.

  • MTI MTI
Gyerekek is meghaltak: aknatámadás egy damaszkuszi menekülttáborban

Rámi Abder-Rahmán, az OSDH elnöke azt mondta, nem tudják, kik támadtak rá a palesztin menekülteket fogadó jarmúki táborra. Hozzátette: a történtekkel egy időben a szomszédos Tadamún negyedben - a szíriai főváros déli részén - heves harcok folytak. Az OSDH vezetője a támadás "nemzetközi kivizsgálását" sürgette. Jarmúk mintegy 150 ezer palesztinnak ad menedéket, s egy felkelőket támogató körzet szomszédságában van. 

A nagy-britanniai székhelyű szervezet szerint a közel-keleti országban csütörtökön összesen 179-en haltak meg, közülük 110 volt a civilek száma. Közben a szíriai rezsim megerősítette csapatait az ország gazdasági fővárosában, a korábbi súlyos összecsapások miatt félig romokban heverő Aleppóban. 

"Több tucat teherautónyi katonát és több mint száz harckocsit irányítottak Aleppóhoz" - mondta péntek reggel a német hírügynökségnek Abu Omar al-Halebi , a Bassár el-Aszad elnök ellen küzdő felkelők helyi parancsnoka. A kormányerők a múlt hét végén indítottak nagyszabású offenzívát az észak-szíriai városban a lázadók ellen, de ez a rezsim számára egyelőre nem hozott kézzelfogható eredményt. 

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.