Breiviket a Norvégiában kiszabható legsúlyosabb büntetésre, 21 év börtönre ítélték, mert tavaly nyáron autóba rejtett pokolgépet robbantott az oslói kormányzati épületnél, majd ámokfutásba kezdett Utoya szigetén, a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. A férfi 77 embert ölt meg, köztük sok tizenévest. A bíróság augusztusban hozott ítéletét azzal indokolta, hogy a harminchárom éves férfi "személyiségzavarban szenved, de nem elmebeteg", vagyis büntethető. Az elzárás korlátlan ideig meghosszabbítható, ha a büntetés lejártakor úgy ítélik meg, hogy a fogoly továbbra is veszélyt jelent a társadalomra. Breivik a bírósági tárgyalás alatt a megbánás legkisebb jelét sem mutatta. Mindvégig azt vallotta, hogy tettét ideológiai indíttatásból követte el, magát "iszlámellenes harcosnak" nevezte. Az ítélethirdetéskor elégedett mosollyal nyugtázta, hogy a Norvégiában kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta, bár szánalmasnak nevezte az ítéletet, szerinte ugyanis a halálbüntetés vagy a felmentés lett volna a "logikus".
Breivik nem fellebbez, leüli a 21 évet
Anders Behring Breivik, a szélsőjobboldali norvég tömeggyilkos pénteken ismételten kijelentette ügyvédeinek, hogy nem fellebbezi meg a rá kiszabott huszonegy éves börtönbüntetést. Mivel a fellebbezés határideje péntek éjfél, ezzel valószínűleg hivatalosan is lezárult a Norvégiát és az egész világot megrázó bűnügy bírósági szakasza.
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
„Moszkva nem hajlandó engedményeket tenni Ukrajna ügyében” – megmagyarázta Peszkov az orosz-amerikai dízelalkut
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.
Futóék megveszik a Premier Outletet
„A mell mérete nem befolyásolja a rizikót, sokkal fontosabb a denzitás” – kinél nagyobb az emlőrák kockázata?
Újból együttműködik Rácz Jenő és a McDonald’s – megnéztük, mi változott tavaly óta
Egyetlen nap alatt közel tíz százalékot zuhant a Mészáros-féle Opus részvényeinek értéke
A Fidesz támogatja, hogy Magyar Péter alkohol- és drogtesztet vezetne be a parlamentben
Borbás Marcsinak veserákja volt
A műsorvezető korábban nem beszélt a betegségéről nyilvánosan.