Simán elengedné Kadhafi fiát Niger

Szabadon távozhat Nigerből Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető egyik fia, a nemzetközi körözés alatt álló Szaadi Kadhafi - közölte az ügyvédje pénteken.

  • MTI MTI
Simán elengedné Kadhafi fiát Niger

Nick Kaufman az amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy levelet kapott a nigeri külügyminisztertől, s ebben az áll, hogy nincs akadálya Szaadi távozásának, feltéve, hogy egy másik állam hajlandó befogadni.

Szaadi tavaly menekült Nigerbe, amikor összeomlott apja rendszere. Kaufman szerint azóta gyakorlatilag házi őrizetben élt. Az új líbiai vezetés kérte a kiadatását, és az Interpolon keresztül is körözteti, de Niger elutasította a kérést. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) nem emelt vádat ellene.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.