A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy a merénylő, egy huszonöt év körüli férfi egyedül hajtotta-e végre a támadást. A merényletet még semmilyen csoport nem vállalta magára. Isztambulban korábban szeparatista kurdok, baloldali szélsőségesek és radikális iszlamisták is hajtottak végre merényleteket."A támadó először egy gránátot dobott el, majd felrobbantotta magát a rendőrőrs bejáratánál, ott, ahol a csomagok átvilágítását végzik" - közölte a sajtóval Hüseyin Capkin isztambuli rendőrfőnök. "Az a rendőr, amelyik a bejáratnál dolgozott, meghalt. Négy másik ember, aki szintén az őrsön dolgozott és három civil megsebesült a támadásban" - tette hozzá. A merénylet Isztambul Sultangazi nevű lakóövezetében történt.Törökországban a legnagyobb belbiztonsági kockázatot a Kurd Munkáspárt (PKK) jelenti, amelyet mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió és Törökország terrorszervezetként tart számon. A PKK azonban főként a kurdok lakat délkelet-törökországi területeken aktív. A török hatóságok a PKK-t gyanúsítják egy múlt hónapi, kilenc áldozatot követelő pokolgépes merénylet elkövetésével, de a kurd lázadók tagadják, hogy közük lenne az esethez.
Rendőrőrsnél robbantotta fel magát egy férfi Isztambulban
Gránátot dobott egy rendőrőrsre, majd felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő kedden Isztambulban; a támadásban legalább egy rendőr meghalt, heten megsebesültek.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül” – élőú
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.