Damaszkuszt ágyúzta a szír hadsereg

A szíriai hadsereg hétfőre virradóra ágyúzta Damaszkusz déli negyedeit és a főváros környéki településeket - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

  • MTI MTI
Damaszkuszt ágyúzta a szír hadsereg

A londoni székhelyű emigránsszervezet beszámolója szerint a tüzérség lőtte Hadzsar al-Aszvad és Tadamún negyedet, valamint a Jarmúk palesztin menekülttábort. A Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők a főváros környékét északon és délen is ágyútűz alá vették, és nem kímélték a keleti Gúta térségét sem.

Összecsapások voltak a hadsereg és a felkelők között a Damaszkusztól tíz kilométerre, északkeletre fekvő Haraszta településnél is - közölte az OSDH. 

Damaszkusz külterületei csütörtök óta állnak a harcok középpontjában, miután a hadsereg átfogó hadműveletet indított a főváros körüli nyolc kilométeres sáv visszafoglalására. Ezzel akarnak ugyanis tárgyalóképes pozíciót kivívni arra az esetre, ha párbeszéd kezdődik az ellenzéki erőkkel.

Az OSDH adatai szerint vasárnap 134 ember halt meg a szíriai erőszakcselekményekben: 58 civil, 41 katona és 35 lázadó.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.