Ha lezárulni nem is, de talán egy időre csitulni látszanak a viták a legnagyobb francia jobboldali pártban, az UMP-ben az egyszerű voksolásnak induló és komoly csatározásokba torkolló pártelnök-választás után. Az elnökségéért folytatott küzdelemben két ismert politikus indult: Jean-François Copé, a párt főtitkára és François Fillon, az ország volt miniszterelnöke. A pártelnök választás tétje a 2017-es elnökválasztás: aki a párt elnöke lesz, nagy valószínűséggel az lehet 2017-ben Hollande kihívója a következő köztársasági elnökválasztáson. A tagság 2012. november 18-án szavazott, de csak másnap késő este született meg az újraszámolt és rendkívül szoros eredmény: Copé a szavazatok 50,03%-át kapta, szemben Fillon-nal, aki 49,97%-ot ért el. Vagyis Jean-François Copé mindössze 98 szavazattal előzte meg ellenfelét és lett a párt új elnöke.

A csatározások ezzel még nem értek véget. Eleinte az elemzők a kampány feszültségének és a szorosnak ígérkező eredménynek tudták be, hogy a választások estéjén mindkét jelölt önmagát nyilvánította győztesnek. Később a vesztes éppen belenyugodni készült a vereség elfogadásába, amikor kiderült, hogy három tengeren túli választókerület voksai nem kerültek összeszámlálásra, amelyek - hívei számításai szerint - 26 szavazattal ő javára billentették volna az eredményt. Ennek ellenére az összesített szavazatok összeszámlálása után a Copé-párti fellebbviteli számlálóbizottság ismét a már megválasztott elnököt hozza ki győztesek.

A kialakult helyzetben a párt egyik alapítójának, Alain Juppének a sikertelen közvetítése után talán Nicolas Sarkozy hozhatja meg a megoldást: a volt köztársasági elnök az új választás kiírásának párttagok közötti népszavazásra történő bocsátását javasolta, amelyet mindkét fél támogatni látszik. Addig is, míg a helyzet nem tisztázódik, Fillon önálló frakciót hozott létre a nemzetgyűlésben R-UMP (Rassemblement pour l’UMP, Összefogás az UMP-ért) néven. Felhívására néhány nap alatt több mint hetven képviselő lépett ki a párt parlamenti frakciójából és csatlakozott hozzá. Ha a válság nem oldódik meg, az sem kizárt, hogy Fillon kilép a pártból és új tömörülést hoz létre. Azt is jelezte, csak akkor fogadja el a referendum eredményét, ha azt a párttól független testület fogja felügyelni. Ha Copé továbbra is mereven ragaszkodik az elnöki székhez, akár hosszabb állóháborúra is lehet számítani.

A szocialisták is lejátszották már

Maga a vita nem példa nélküli a francia politikai életben, 2008-ban szinte napra pontosan ugyanez a küzdelem játszódott le a Szocialista Párt reimsi kongresszusán Martine Aubry és Ségolaine Royal között. Az eredmény szintén szoros volt és a számlálóbizottság döntése után Martine Aubry mindössze 42 szavazattal nyert. Akkor az UMP politikusai saját pártjukban kizártnak tartották hasonló helyzet kialakulását.

Francois Fillon

AFP / Thomas Bregardis

Az eset talán tragikomikusnak is nevezhető, ha nem a legnagyobb ellenzéki párt jövőjéről lenne szó. A tét pedig most már a párt egysége, amelynek esetleges szétesése alaposan átrajzolhatja Franciaország politikai térképét. A rendkívül szoros eredmény önmagában is jelzi a párt jelentős megosztottságát. A konfliktusok mögött azonban nemcsak személyes ambíciók húzódnak meg, hanem érték, módszer- és politikai irányvonalbeli különbségek is.

A sajtó már november elején a dinamikus és céltudatos, tömegeket lendületbe hozó Copé növekvő népszerűségéről cikkezett a megfontolt, visszafogott Fillonnal szemben, aki integráló személyiség ugyan, de kevésbé tud kapcsolatot teremteni az egyszerű választópolgárokkal. Fillon a párt mérsékelt irányvonalát képviseli, a klasszikus jobboldali koncepciót, a jobbközép jelleg megőrzését, a sem bal, sem szélsőjobb irányába való nyitás politikáját vallja.

Copé számos ponton szakított a hagyományos jobboldali politizálás eszköztárával. Jelszava a „droite décomplexée”, a gátlásoktól mentes új jobboldali politika, ami a hagyományos értékeit védő és azt büszkén vállaló jobboldalt képviseli. Politikai ellenfele szerint viszont ez az eddigi hagyományos jobboldal irányvonalának feladását jelenti és a párt politikai, morális lezülléséhez vezethet. A radikalizálódás a párt elnökének megválasztásért folytatott harc során tetten érhető volt Copé kampányában: megjelent benne a Nemzeti Front tematikájának számos eleme, az idegengyűlölet, a bevándorlás, a nemzeti identitás problémája. Fehérek elleni rasszizmusról és a tömegek utcára viteléről beszélt a baloldali kormánnyal szemben, ami nagy megdöbbenést váltott ki.

Az UMP Copé elnökségével eddigi hagyományait feladva a jobboldali radikalizmus irányába mozdulhat el, pedig létrejöttekor a párt eredeti célkitűzése éppen a Nemzeti Front marginalizálása volt. Maga a folyamat tulajdonképpen már Sarkozy elnökválasztási kampánya idején megindult, aki minél nagyobb számú szélsőjobb szavazatot szeretett volna megszerezni. Az elemzők már azt is felvetik, talán Chirac volt az utolsó jobboldali politikus, aki markánsan zárt a szélsőjobb felé.

A szélsőjobb járhat jól?

A két vezető és hívei mögött azonban mélyebb törésvonal is meghúzódik, amely szembeállítja egymással a radikalizálódó pártaktivistákat, a tagságot és a jobboldali választók többségét. Így fordulhatott elő, hogy Fillon, Franciaország egyik legnépszerűbb politikusaként elvesztette a választást, annak ellenére, hogy a jobboldali szavazók körében (és nem a párttagság körében) a volt miniszterelnök 20-30%-kal megelőzte riválisát. A baloldali Nouvel Observateur kritikusa szerint Copé megválasztásával a párt szembement a választópolgárok akaratával.

Jean-Francois Copé

AFP / Bertrand Guay

Számos elemző szerint az UMP-n belüli viták és csatározások más jobboldali pártoknak – elsősorban a Nemzeti Frontnak és a szeptemberben létrejött újabb centrum pártnak UDI-nek (Union des démocrates et indépendants – Demokraták és Függetlenek Uniója) kedveznek. Ez utóbbi vezetője Jean-Louis Borloo, a Radikális Pártból hozott létre új jobbközép tömörülést, amely programját olyan értékek mentén (európaiság, republikanizmus, humanizmus) fogalmazta meg, amelyeket az UMP is magáénak vall. A párt többször kinyilvánította „fogadókészségét” a csalódott UMP szavazók és politikusok számára.

Ugyanerre a célra törekszik a radikális jobboldali Nemzeti Front is, amely jelentősebb csatlakozási hullámra számít. Sőt Marine Le Pen pártját a „az egyedüli ellenzéki párt”-nak nevezi és egyenesen arra törekszik, hogy a legnagyobb jobboldali tömörüléssé tegye. Nem is alaptalanul: a CSA közvélemény kutatóintézet november 29-én közzétett internetes felmérése szerint a válaszadók többsége, 38%-a gondolja úgy, hogy leginkább a Nemzeti Front profitál az UMP belső válságából, 20% véli úgy, hogy az UDI és  17%-uk szerint a Szocialista Párt.

Kétségtelen, hogy a legnagyobb ellenzéki párt megosztottsága kedvez a gazdasági gondokkal küzdő kormányon lévő baloldalnak. Sőt a politikai tevékenységtől visszavonuló Sarkozy pozícióit is erősíti, aki az egyetlen olyan hiteles politikus lehet, aki egységbe forraszthatja szétesni készülő pártot.

Azt azonban borítékolhatjuk, hogy még nem mondták ki az utolsó szót ebben a vitában. Mint ahogy a Libération cikkírója szellemesen megjegyezte, még nem tudjuk, hogy a nagy játszmában a két rivális közül ki lesz Martine Aubry és ki Ségolaine Royal.