Sűrű lesz a programja a következő hetekben a vasárnap megválasztott Francois Hollande francia elnöknek. A kormányzati tapasztalatokkal nem rendelkező, a külpolitikában járatlan szocialista politikusra számos külföldi találkozó vár. A május 15-ei beiktatását követően az első útja Berlinbe vezet, utána a nyolc vezető ipari hatalom (G8) amerikai Camp David-i találkozóján, majd a chicagói NATO-csúcson kell képviselnie Franciaországot. A kompromisszumkészségéről híres Hollande-ot a külföldi fellépések konfliktushelyzetbe hozhatják, ha tartja magát a kampányában hangoztatott kijelentéseihez.
Merkel és Hollande még soha nem találkozott, telefonon is csak most beszéltek először, amikor a német kancellár gratulált, és meghívta Berlinbe a korábbi szövetségesét, a konzervatív Nicolas Sarkozyt legyőző szocialista politikust. Van mit megbeszélnie vele. Hollande a kampányában a hosszas alkudozások után márciusban megszületett, szigorú költségvetési fegyelmet előíró EU-s fiskális paktum újratárgyalását helyezte kilátásba, Merkel viszont hétfőn sietett közölni, hogy erről szó sem lehet. A chicagói NATO-csúcson azzal szembesíti szövetségeseit, köztük a saját újraválasztásáért harcba induló Barack Obama amerikai elnököt, hogy a francia csapatokat már az idén teljesen kivonják Afganisztánból, egy évvel korábban, mint ahogy elődje vállalta. A 3600 fős francia kontingens nem jelentős ugyan, ám NATO-körökben tartanak attól, hogy a lépés felboríthatja a távozás menetrendjét, és többen is követhetik Párizs példáját.
Francois Hollande a győzelmét ünnepli
AP / Bob Edme
A francia elnökválasztás a papírforma szerint alakult, pedig egy éve senki sem gondolta volna, hogy a szocialisták nagyágyújának tartott, szexbotrányai miatt visszalépni kényszerült egykori IMF-vezérigazgató, Dominique Strauss-Kahn kiesésével támadt űrt Hollande betölti, sőt történelmi jelentőségű győzelemre lesz képes. Márpedig az ötödik köztársaság második szocialista elnöke lett az 1981-től két cikluson át, 1995-ig államfő Francois Mitterrand után. A vesztett helyzetből pályafutása során több ízben is felállt Sarkozy viszont úgy vonul be ugyanezen ötödik köztársaság történetébe, mint a második hivatalban lévő jobboldali elnök, aki nem tudott újrázni (az első Giscard d'Estaing volt, aki Mitterrand-nal szemben bukott el). Pedig sokat ledolgozott a hátrányából: a kampánynak minden idők legnépszerűtlenebb hivatalban lévő francia elnökeként vágott neki, ám a második forduló az előrejelzésekhez képest szoros végeredményt hozott, Sarkozy 3,3 százalékponttal maradt le az 51,6 százalékkal győzedelmeskedett Hollande mögött. Az újraválasztásra készülő Sarkozy vereségéhez döntően hozzájárult a válság, ami 2008 óta már tíz hivatalban lévő európai állam- vagy kormányfő vesztét hozta.
Óriási az új francia elnökkel szembeni elvárás, hogy a gazdagok, a bankok megadóztatásával, a megszorító gazdaságpolitika feladásával kecsegtető populista választási ígéreteit mihamarabb teljesítse. Halogatásra azért sincs ideje, mert június elején jön a parlamenti választás. A közvélemény-kutatások a szocialisták győzelmét jelzik, ám a csalódottság könnyen átrendezheti az erőviszonyokat. Hatalmas a nyomás Hollande-ra a piacok részéről is. A francia adósságkockázati (CDS) felárak most igen alacsonyak, de a költséges ígéretek megvalósítása esetén ez a helyzet is megváltozhat. Az amerikai Standard & Poor's befektetés- és hitelminősítő ügynökség már megvonta a legjobb adósoknak járó tripla A besorolást Franciaországtól, és két másik társa is megteheti, ha úgy érzi, hogy Párizs a lovak közé dobja a költségvetés gyeplőjét.
A büdzsé egyensúlyának megteremtését, a jelenleg a GDP 5,3 százalékára rúgó hiány megszüntetését 2017-re ígérő Hollande aligha enged a kampány során meghirdetett programjából. Elsőként egyes szociális támogatásokat emelne, a benzinárakat három hónapra befagyasztaná, és előkészítené a Sarkozy egyik legfőbb vívmányaként emlegetett, a korhatár emelését jelentő nyugdíjreform visszacsinálását. Saját és kormánya tagjainak fizetését 30 százalékkal tervezi csökkenteni, az állami vállalatok vezetői esetében pedig korlátozná a jövedelmeket. A parlamenti választás utánra maradna az adóreform, az évi egymillió eurónál magasabb jövedelmekre a 75 százalékos, a 150 ezer eurón felüliekre pedig a 45 százalékos kulcs bevezetése. Majd pedig jöhetne az ígért munkahelyteremtés: öt év alatt az oktatásban 60 ezer tanári, évi ezer rendőri és a fiatalkori munkanélküliség kezelésére 150 ezer állami kisegítő állás létrehozása.
Alighogy kihirdették a hivatalos eredményeket, máris megkezdődtek a találgatások, hogy Hollande kit választ kormányfőnek. Bár több név is felmerült, ám két politikus, a pártfőtitkár Martine Aubry és Jean-Marc Ayrault, a szocialisták parlamenti frakcióvezetője van versenyben. Aubry – akit pártja előválasztásán Hollande legyőzött – tapasztalt kormányzati politikus, több miniszteri posztot is betöltött már, a nevéhez fűződik a 35 órás munkahét bevezetése. Csakhogy finoman szólva nem felhőtlen Hollande-dal a viszonya, különösen gazdasági kérdésekben állnak más platformon. Ayrault viszont habitusában is közelebb áll az új elnökhöz, ő is a kompromisszumok embere, ráadásul német nyelvből és irodalomból diplomázott, ami hasznos lehet a kapcsolatépítésben Berlinnel.
Sarkozy bukása feladta a leckét az Unió a Népmozgalomért (UMP) elnevezésű pártjának. A politikus államférfihoz méltó beszédében a hivatalos eredmények nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg elismerte vereségét, majd gratulált Hollande-nak. A kudarcért magára vállalta a felelősséget, és a politikai etikett íratlan szabályainak megfelelően bejelentette visszavonulását, közölve, hogy ezentúl csak „egy lesz a franciák közül”. Így vezető nélkül marad az általa összekovácsolt UMP, és kétséges, hogy a belső feszültségektől terhelt párt képes lesz-e egységet mutatni a parlamenti választásig. Az UMP válsága nemcsak a baloldalnak kedvezne, hanem helyzetbe hozhatja a jobboldalon keletkező űr betöltésére törekvő, az első elnökválasztási fordulóban meglepően jól szerepelt Marine Le Pen vezette szélsőjobboldali Nemzeti Frontot.
TÁLAS ANDREA
