Nem csak katonadolog

Szeptember első felében több mint hétezer ultraortodox fiatalember kap értesítőt a jövő évi besorozásról Izraelben, és ezzel olyan folyamat veszi kezdetét, amelynek a végkimenetele kiszámíthatatlan. A védelmi minisztérium azért kénytelen kiküldeni az okmányokat, mert az ortodox vallásúak hadkötelezettség alóli felmentését a legfelső bíróság februárban alaptörvény-ellenesnek ítélte, a rá vonatkozó törvényt augusztus elsejével semmissé nyilvánította, a kormány pedig adós maradt az új szabályozással. Izraelben az általános hadkötelezettség a 18 éves fiúknak három, a felnőttkort elért lányoknak két év. Az ultraortodoxok jó része azonban hevesen ellenzi a kiváltság megszüntetését, így kérdés, kikényszeríti-e a hadsereg a besorozást, vagy bünteti – a tervek szerint 25 ezer dollárnak megfelelő pénzbírsággal – a szolgálat megtagadását.

Az ügy Izrael 1948-as megalakulásához nyúlik vissza, amikor az új állam cionista vezetői megállapodtak a főként Kelet-Európából érkezett ultraortodox rabbikkal, hogy néhány száz vallásos ifjú mentesül a katonai szolgálat alól, és életét a szent szövegek – így a Tóra és a Talmud – tanulmányozásának szenteli. Az 1949-ben hozott törvény célja az volt, hogy a második világháború és a holokauszt alatt majdnem teljesen eltűnt zsidó vallásos életforma, tanítás és oktatás tovább éljen.

David Ben Gurion alapító miniszterelnöknek politikailag is szüksége volt az ultraortodoxok támogatására, akiknek egy része még a mai napig sem ismeri el Izrael létét, mert a vallásos szövegek szerint csak a Messiás eljövetele után jöhet létre az új zsidó állam. Az utóbbi hat évtizedben azonban a védelmi minisztérium által kiadott felmentések száma nőttön-nőtt, és elérte a 60-70 ezret. Ami azt jelenti, hogy az időközben a lakosság tizedére gyarapodott teljes ortodox közösség mentesülhet a szolgálat alól. A haredik – ahogy az ultraortodoxokat nevezik – külön negyedekben élnek, és az átlagosan nyolcgyermekes családok főként állami támogatásokból tartják el magukat. A közvélemény ezért is követeli egyre harsányabban, hogy vegyék ki részüket a honvédelemből.

A vita Benjamin Netanjahu jelenlegi kormányfő koalícióját is fenyegeti. Júliusban kilépett a kormányból a Saúl Mofaz vezette jobbközép Kadima párt, mert a kabinet nem fogadta el azt a bizottsági javaslatot, hogy már 2016-ra az ortodox hadkötelezettek 80 százalékát sorozzák be. Netanjahu – akinek a kormányában két ultraortodox párt is van – a felmentések lassúbb ütemű törlését javasolta, ráadásul a haredi fiatalok felének polgári szolgálatot ajánlott.

Nem engednek az ultraortodox közösségek sem, és hallani sem akarnak a katonai felmentés megszüntetéséről. A haredi pártok az 1970-es évek óta egyre befolyásosabb politikai erőt jelentenek, az alacsony, jelenleg kétszázalékos küszöb miatt mindig bejutnak a parlamentbe, és általában a mérleg nyelvét játsszák a mindenkori koalícióban. Ha megkapják az otthontámogatást, az iskoláik – a jesivák – apanázsát és persze a katonai felmentéseket, egyéb ügyekben támogatni szokták a kormányt. Most távozással fenyegetik Netanjahut, aki ősszel akár idő előtti választások kiírására is kényszerülhet. A vita hevére jellemző, hogy Meir Porus ortodox vallási vezető, volt parlamenti képviselő kijelentette: polgárháborút szít, ha közösségének tagjait katonai szolgálatra kényszerítik.

Tovább élezi a vitát, hogy a 7,8 milliós Izrael ötödét számláló arab kisebbségnek sem kötelező a katonaság. A bizottsági javaslat szerint öt éven belül megháromszoroznák a jelenleg önkéntes szolgálatot teljesítő 2400 arab katona számát. Az 1952-ben állampolgárságot kapott izraeli arabok azonban ellenzik a behívásukat abba a hadseregbe, amely palesztin területeket tart megszállva, sőt a fegyveres testület tagjaiként akár a ciszjordániai vagy a gázai palesztin társaikkal kerülhetnek szembe. Az izraeli arabok ráadásul másodrendű állampolgároknak érzik magukat, átlagjövedelmük a zsidó polgárokénak a kétharmadánál is kevesebb.

Az ultraortodoxok részéről elhangzott, hogy ha az arabokat nem kötelezik hadiszolgálatra, akkor velük se tegyék. Maga a hadsereg azonban egyik közösség tagjait sem várja tárt karokkal. Az arabok esetében a lojalitás kérdése merülhet fel, az ortodoxoknál pedig a gyakorlati haszon. A jelenleg önkéntes alapon katonáskodó haredik egy 1300 fős zászlóaljánál szigorúan kóser az étrend, a napi imákat betartják, és a női katonákat el kell tiltani a körleteiktől. Az ortodox fiatalok a vallásos oktatás mellett elenyésző mértékben kapnak világi képzést, így sokan nemcsak a polgári munkaerőpiacon, de a hadseregben sem rendelkeznek hasznavehető ismerettel.

A vita Izrael identitását is érinti, hiszen a javarészt bevándorlókból létrejött fiatal ország kohójának számít a hadsereg. A derűlátóak szerint a kérdés hosszabb távon megoldható, hiszen az utóbbi években nőtt az önkéntes haredi és arab katonák vagy a közülük polgári szolgálatot teljesítők száma. Mások viszont úgy vélik, hogy két civilizáció – az ultraortodoxok és a többi zsidók – összeütközéséről van szó, és mindkettő azt reméli, hogy idővel felülkerekedik. Mivel az ortodox és az arab közösségekben a születési ráta magasabb az átlagnál, az óvodások közel fele, az első osztályos iskolások negyede e két csoportból kerül ki, a lakosságon belüli számarányuk együtt húsz év múlva megduplázódhat, és elérheti a 60 százalékot. Mindez nemcsak az izraeli társadalom jelenlegi szövetét érinti, de a hadkötelezettség révén az ország védelmi képességét is.

KERESZTES IMRE