A Mohamed Szelim tucatnév Egyiptomban, angolos átírással száznál is többet tart nyilván a legnépszerűbb közösségi oldal. Keresőprogramokba ütve nem lelni ugyanakkor ilyen nevű ismert hadiipari befektetőt, márpedig az orosz Rosszija 24 televízióban bizonyos Mohamed Szelim „fegyverkereskedő” keverte fegyverbotrányba Magyarországot. Az illető a múlt héten leadott interjú után fölszívódott, a HVG legalábbis hiába kereste őt a Rosszija 24 munkatársain keresztül, még a riport készítője is szabadságra ment az adás után.
A közlésnek komoly súlya van. A Rosszija 24, korábbi nevén Vesztyi, azaz Hírek ugyanis állami kézben lévő, 2010 óta az úgynevezett Összoroszországi Rádió- és Televízióvállalat által működtetett csatorna, praktikusan a Kreml közvetlen ellenőrzése alatt áll. Vagyis még ha nem létezik is Mohamed Szelim nevű egyiptomi fegyverkereskedő, attól még az orosz kormánynak lehetnek a birtokában az alapinformációt erősíteni látszó adatok. A magyar kormány nevében a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös sajtóközleményben cáfolta a Rosszija 24 Budapestet érintő közlését, ám a parlamenti ellenzék a jelek szerint nem elégedett meg ennyivel. Mile Lajos (LMP), a nemzetbiztonsági bizottság tagja hétfőn a testület összehívását kérte, Juhász Ferenc (MSZP) volt honvédelmi miniszter pedig írásbeli kérdést nyújtott be Hende Csaba honvédelmi és Matolcsy György gazdasági miniszternek. Utóbbitól – mint a fegyverexportot kézben tartó Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalt (MKEH) felügyelő tárca vezetőjétől – Juhász azt tudakolja, a kiadott kiviteli engedélyek alapján elképzelhető-e, hogy a szír ellenzék Magyarországról származó fegyverekhez jutott, illetve hogy export szempontjából az állítólagos közvetítő Törökországot a kormány milyen csoportba sorolja. Hendétől részletes adatokra kíváncsi a képviselő a hadrendből kivont arzenál értékesítéséről: mennyit adtak el belőle az utóbbi egy évben, milyen közvetítéssel, mely országoknak.

A magyar fegyverkereskedelem kulcsszereplője az MKEH: csak az ott nyilvántartott, engedéllyel rendelkező cégek – a hivatal előzetes jóváhagyásával – kezdhetnek tárgyalásokat nemzetközi fegyverüzletről, és a szerződéskötéshez is az MKEH engedélye szükséges. Utóbbi az érintett tárcák, a nemzetbiztonságiak, a rendőrség és az adóhatóság véleményének beszerzése után adható ki. Nem hagyható jóvá az olyan ügylet, amelyik sérti Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit és nemzetközi kötelezettségeit, s nem adható el fegyver olyan országba, ahol feszültség vagy fegyveres konfliktus van. Az EU-embargó alatt álló Szíria nyilvánvalóan tilalmas kategóriába tartozik.
A Rosszija 24 sem állította, hogy egyenesen Szíriába ment az áru – Mohamed Szelim szerint automata fegyverek, robbanószerek, páncéltörők –, hanem török közvetítőcégeket említett. Ha az egyiptomi üzletember (vagy az orosz hírszerzés) nem téved, legálisan nem jöhetett létre ilyen ügylet. Az MKEH adatai szerint 2012-ben senki sem kapott engedélyt török exportra (az összesen engedélyezett 169 szerződés közül a legtöbb, 32 ügylet az Egyesült Államokba irányult). Törökország egyébiránt ideális az oroszok bűnbakkeresésének alanyaként: a szír ellenzéket a felkelés első pillanataitól kezdve nyíltan támogatja logisztikai segítséggel, fegyverekkel és egyéb harci eszközökkel is, az ügyletek fő pénzügyi támogatója Szaúd-Arábia és Katar. A délkelet-törökországi, Szíriával határos Hatay tartományban létrehozott és jelenleg több mint tízezer menekültnek otthont adó tábort tekintik sokan a szír fegyveres felkelők egyik fő bázisának, míg a török sajtó szerint a szír fegyveres ellenzéki csoportok közti egyeztetések főleg Isztambulban folynak.
A szír ellenzék török felfegyverzésének hátterében – s erre utalt a Rosszija 24 riportja is – ott sejlik a CIA, erről még júniusban a The New York Times is cikkezett. Beszámolója szerint a CIA délkelet-törökországi tartományokban létrehozott állomásokról és a határon túlról látja el a szír felkelőket a főleg a Damaszkusz-ellenes arab országok finanszírozásával szerzett fegyverekkel. Az újság szerint a CIA jelenlétének főleg az a célja, hogy a nehézfegyvereket is tartalmazó szállítmányok ne muszlim szélsőségesek kezébe kerüljenek. „Senkinek sincs felkelői igazolványa” – fogalmazott a HVG-nek a térséget ismerő titkosszolgálati forrás. Ez a félelem lehetett az oka annak is, hogy az Independent című brit lap által török forrásokra hivatkozva közölt hír szerint október elejétől Ankara felfüggesztette a szír felkelők ellátását, hivatkozva arra az aggodalomra, hogy a köztük lévő egyeztetés hiánya megnehezíti a fegyverek megnyugtató elosztását.

Oroszország ezzel szemben a kormányerők támogatója – a nemzetközi hadiiparban járatos források szerint Moszkva évente egymilliárd dollárért szállít fegyvereket Damaszkusznak. Ebből adódott is már konfliktusa Törökországgal, amikor a közelmúltban Ankara leszállásra kényszerített egy orosz utasszállítót, azzal a gyanúval, hogy radaralkatrészeket rejt. (Az esetet orosz részről kínos magyarázkodás követte.) Elképzelhető persze az is, hogy a mostani riport visszavágás a repülős afférért, a török sajtó legalábbis hallgat az ügyben.
A magyar hatóságok – ahogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) a HVG-nek is megerősítette – tartják magukat a kezdeti cáfolathoz, azzal, hogy „csak hivatalos forrásokkal és állításokkal” foglalkoznak, találgatásokkal nem. Ha lett volna értékesítés, arról alighanem tudna a tárca, vagy legalábbis annak – fegyverkereskedésre is feljogosított – cége, a HMEI Zrt., amely a minisztérium közlése szerint az idén nem értékesített fegyvert. A hadrendből kivont, úgynevezett inkurrenciakészlet a magyar állam tulajdona, a kezelője a szaktárca. Államtitok, hogy ez összesen mekkora tétel. Katonai berkekben járatosak úgy kalkulálnak, hogy a valaha százezres létszámú honvédségre (valamint a munkásőrségre) kalkulált készlet darabban is milliós tétel volt, igaz, 1990 óta a kormányok folyamatosan értékesítettek belőle – egyrészt a bevétel reményében, másrészt mivel a tárolása is tetemes költség –, méghozzá olykor a szabályok rugalmas értelmezésével. Így került például az előző kormány idején az USA közbeiktatásával az afgán kormányerőkhöz magyarországi fegyver, amit a papírok szerint az Egyesült Államokban használtak fel kiképzési célra.
A legutóbbi ilyen értékesítési terv már az Orbán-kormányhoz kötődik, a HM 8 darab MiG–29-es harci repülőt hirdetett meg nyilvános pályázaton, érvényes ajánlat azonban nem érkezett, csak a külön is megpályázható hajtóművek iránt érdeklődött a Dési János és Dési Ludmilla tulajdonában lévő Solar Kft. (Dési 1995–1998 között igazgatósági tagja volt a Regainvest Rt.-nek, ahol akkoriban Apró Antal – Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök anyósának testvére – a felügyelőbizottság tagja volt.) Hogy a hajtóműügyletet végül is miért nem kötötte meg a minisztérium, homály fedi. Orosz források ugyanakkor emlékeztetnek, a HM környékén sokáig nem voltak finnyásak a Solarral kapcsolatban, sőt nemrégiben még nemzetközi konferenciákon ajánlották az oroszok figyelmébe a céget. Közvetítő alkalmazása nem újdonság: az emlékezetes 1990-es Kalasnyikov-ügyben sem a magyar állam, hanem a Technika Külkereskedelmi Vállalat adott el fegyvereket a balkáni háborúban részes Horvátországnak (HVG, 1997. október 18.).
Akárhogyan is, az egykori szovjet blokk országainak inkurrenciakészlete valóságos aranybánya a fegyveres felkelőknek. A harmadik világban népszerű – még a hidegháború idején megismert – AK gépfegyverek (Kalasnyikovok) régebbi típusai 30-40 évesek ugyan, de még használhatók, és piaci áruk 20 ezer forintnak megfelelő valuta. Ezzel szemben egy korszerű, középkategóriás gyártmány egymilliót taksál.
RÁDI ANTÓNIA, TARIK DEMIRKAN