Második nekifutás

A rostock–warnemündei Neptun Szálloda a Keleti-tenger partján az NDK-örökség azon kevés darabja közé tartozik, amelyek az újraegyesítés után is megőrizték státusukat. A 18 emeletes, közvetlen vízparti, ötcsillagos luxushotelből messzire látni. Hogy ez a perspektíva mennyiben segítette a német tartományi belügyminiszterek tisztánlátását a múlt héten, azt a következő évek fogják megmutatni – mindenesetre messzire ható döntést hoztak, amikor egyhangúlag úgy foglaltak állást, hogy a neonáci pártot, az NPD-t be kell tiltani. Másnap mind a 16 tartomány miniszterelnöke megszavazta a szövetségi parlament felsőházában, a Bundesratban, hogy a törvényhozás második kamarája kezdeményezi az alkotmányosság legfőbb őrénél, a karlsruhei alkotmánybíróságnál az NPD betiltási eljárásának újbóli beindítását.

Egyszer már nekifutottak, hogy kitessékeljék a politikai életből a magukat a haza igazi védelmezőinek és a német nép érdekei valódi letéteményesének tekintő neonácikat. 2003-ban a felsőház mellett az alsóház, a Bundestag és a Schröder-kormány is csatlakozott a betiltási kezdeményezéshez, amit azonban az alkotmánybírák gyakorlatilag érdemi vizsgálat nélkül utasítottak el. Az akkor benyújtott anyag jelentős részben a titkosszolgálatok által az NPD-be beépített olyan informátoroktól származott ugyanis, akik maguk is vezető szerepet vállaltak egy-egy helyi szervezetben vagy országos testületben. Részt vettek a döntéshozatalban – például egy-egy külföldiellenes plakátakció vagy tüntetés megszervezésében –, hogy aztán jelentést írjanak arról, hogy a párt alkotmányellenes nézeteket terjeszt. A korabeli vicc ezt így fordította le: Mi volt akkor egy NPD-s tüntetés? Céges kirándulás a titkosszolgálat dolgozóinak.

Az NPD azóta sem lett kezes bárány, ám a titkosszolgálatok – mindenekelőtt a szövetségi alkotmányvédő hivatal – állítólag az ilyen „beosztásban” tevékenykedő ügynökeiket visszahívták, lekapcsolták, így az alkotmánybíróság már „vegytisztán” vizsgálhatja a neonácik világképét, ideológiáját. Ennek az ideológiának központi eleme a „Németország a németeké” jelszó és annak variánsai, az idegenellenesség, az emberek származás szerinti megkülönböztetése. Az antiszemitizmussal, különösen a holokauszttagadással óvatosan kell bánniuk, mivel az utóbbi gyorsan vezethet letöltendő börtönbüntetéshez, lévén a német törvények szerint üldözendő cselekmény. A „haza iránti szeretet” vezérelte az NPD vezetőit akkor is, amikor a belügyminiszterek tanácskozásával egyidejűleg rendezett sajtótájékoztatójukon azt fejtegették, tulajdonképpen a többi parlamenti párt ellen kellene eljárást indítani, mivel azok segédkezet nyújtanak ahhoz, hogy Németország „túlidegenedik”, vagyis az „igazi” németek és a bevándorlók aránya szerintük káros irányba fejlődik.

A betiltás szorgalmazói számára elviselhetetlen gondolat, hogy ezeknek a nézeteknek a terjesztésére az NPD még állami pénzeket is kapjon. A pártfinanszírozási törvény szerint a parlamenti pártoknak mindenképp jár ugyanis állami apanázs (az NPD-nek két keletnémet tartományban van frakciója), de a választásokon indult pártoknak is jussuk a költségtérítés a leadott szavazatok arányában. Legalább ne az adófizetők pénzén rongálják Németország demokratikus rendjét – így a betiltás mellett érvelők. Ugyanakkor fennáll annak is a veszélye, hogy egyrészt már magával az eljárással, s pláne egy esetleges újabb elutasítással olyan propagandalehetőséghez jutnak a neonácik, amilyenre saját erőből nem futná nekik. A szkeptikusok közé tartozik Sabine Leuchthausser-Schnarrenberger, a liberális igazságügy-miniszter, de Angela Merkel kereszténydemokrata kancellár is bizonytalan még, hogy a kormány csatlakozzon-e a betiltási indítványhoz.

Ennek sikeréhez ugyanis az is szükséges, hogy az alkotmánybírák valódi veszélyt lássanak az NPD legális létezésében. Mégpedig olyat, ami – adott esetben a politikai döntéshozatalon keresztül – veszélyeztetheti az ország demokratikus alaprendjét. Utóbbinak viszont semmi esélye: a parlamenti pártok a tartományokban szigorúan elhatárolódnak az NPD-től, nincsenek semmiféle különalkuk, alkalmi koalíciók a szélsőjobbal. A szövetségi alsóházban pedig nincs is jelen az NPD, és a 2013-as választások után sem lesz, hiszen támogatottsága az összlakosság körében messze nem éri el az öt százalékot. Márpedig ha egy esetleges németországi betiltást követően az NPD az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulna jogorvoslatért – amit meg is lebegtetett –, ott azt is mérlegre tennék, mennyire reális a hatalom közelébe kerülnie.

Mégis, mondják a betiltás szorgalmazói, így is neki kell futni másodszorra is, hiszen olyan országban, amelyik egyszer már megégette magát a szélsőséges nacionalizmussal, az idegenellenességgel és az antiszemitizmussal, alacsonyabbnak kell lennie a tűréshatárnak. Hogy igazuk lesz-e, az leghamarabb egy-másfél év múlva derül ki – várhatóan ennyi időt vesz igénybe az alkotmánybírósági eljárás.

WEYER BÉLA / BERLIN