Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Horvátországban felmentettek tisztségéből csütörtökön egy államtitkárt, akit 250 ezer eurós vesztegetéssel gyanúsítanak. Dinko Mikulic veteránügyi államtitkárt december végén előzetes letartóztatásba helyezte a zágrábi megyei bíróság.
A hadirokkantak, a háborúban elesett vagy eltűnt horvát katonák hozzátartozói lakhatásának ügyével megbízott államtitkárt a korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészi hivatal azzal gyanúsítja, hogy 2005 óta 250 ezer eurót kért attól a cégtől, amelyet cserébe hozzásegített a lakásértékesítési megbízás megszerzéséhez Varasd területén.
A szóban forgó cég állítólag 50 ezer euró kenőpénzt kifizetett a 2005-ben és 2006-ban vásárolt lakásokért az államtitkárnak, aki ezután további 200 ezer eurót kért 2008-tól őrizetbe vételéig.
Az államtitkárt december 28-án vették őrizetbe. 2000 óta dolgozott a veteránügyi minisztériumban, ahol az elmúlt 12 évben jogi és lakhatási ügyekkel foglalkozott - közölte a horvát rádió és televízió (HRT) csütörtökön.
Horvátország a tervek szerint 2013. július 1-jén csatlakozik az Európai Unióhoz. Az Európai Bizottság az ország csatlakozási felkészültségéről szóló legutóbbi jelentésében megjelölt tíz olyan területet, amelyeken Zágrábnak további erőfeszítéseket kell tennie a teljes jogú tagság előtt. Ezek egyike a szervezett bűnözés és korrupció elleni harc.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.