A melegházasság ellen kampányolnak a katolikusok Nagy-Britanniában

Több mint ezer római katolikus pap nyílt levélben tiltakozott Nagy-Britanniában az azonos neműek közötti házasság legalizálása ellen. A "Coalition for Marriage" nevű szervezet pedig kampányt indított, hogy megnyerjen legalább 65 olyan parlamenti képviselőt, akik bizonytalanok a kérdésben.

  • MTI MTI
A melegházasság ellen kampányolnak a katolikusok Nagy-Britanniában

A Daily Telegraph című napilapban megjelent és a Christian Today című keresztény lap által is a hét végén ismertetett levélben a papok figyelmeztetik a kormányt, hogy az azonos neműek közötti házasság legalizálásával "súlyosan korlátozná" a keresztényeket hitük szabad gyakorlásában és a hitüket érintő szólásszabadságban. A papok attól tartanak, hogy visszatér a keresztényüldözés, és szerintük hatástalanok azok a biztosítékok, amelyeket a kormány ad az egyházak és a keresztények védelmére.

"Ha az azonos neműek közötti házasságot törvényesítik, annak számos olyan jogi következménye lesz, amelyek súlyosan korlátozzák a katolikus egyházat abban, hogy az igazságot tanítsa a házasságról iskoláiban, jótékonysági szervezeteiben és istentiszteleti helyein" - állítják a papok.

Vincent Nichols westminsteri érsek, Anglia és Wales Katolikus Püspöki Konferenciájának elnöke már korábban is bírálta a kormány azon tervét, hogy még a 2015-ös parlamenti választások előtt törvényessé teszi az azonos neműek házasságát.

A "Coalition for Marriage" nevű szervezet, amely a hagyományos házasság védelmét tűzte ki célul, kampányt indított, hogy megnyerjen legalább 65 olyan parlamenti képviselőt, aki bizonytalan a kérdésben. Petíciót is kezdeményeztek, amelyet ez ideig már több mint 600 ezren írtak alá.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.