Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Líbiai iszlamista kapcsolatai voltak a múlt heti algériai túszejtést végrehajtó kommandónak, amely "logisztikai segítséget" kapott tőlük - közölte név nélkül az AFP keddi jelentése szerint egy líbiai iszlamista forrás, amely igen közel áll líbiai szélsőséges csoportokhoz.
Azt nem mondta, pontosan milyen segítségről volt szó, csak annyit, hogy líbiai iszlamisták feladata volt kapcsolatot teremteni a túszejtők és a média között. Ily módon jutottak a nemzetközi tájékoztatási eszközök, köztük az AFP hírügynökség az emberrablók telefonszámaihoz - tette hozzá.
"Nem voltak líbiaiak a támadást végrehajtó csoportban" - folytatta a forrás, de azt elismerte, hogy "voltak kapcsolatok" a támadók és líbiai dzsihadisták között. Hangoztatta ugyanakkor, hogy a líbiai iszlamisták semmilyen szervezeti kapcsolatban nem állnak a Muhtár Belmuhtár vezette túszszedő csoporttal. Belmuhtár volt az Iszlám Magreb al-Kaidájának egyik alapítója, majd tavaly októberben kivált, hogy létrehozza saját kommandóját.
Moammer Kadhafi líbiai vezető rezsimjének 2011. októberi bukása után megerősödött a helyi iszlamisták befolyása, s a hadsereg jelentős fegyverkészleteit "örökölték" a konfliktus nyomán.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.