Váratlan lépéssel, előzmények nélkül jelentette be lemondását XVI. Benedek pápa. Hasonló lépésre eddig csak egyetlenegyszer került sor, 1294-ben amikor a 85 éves, korábban remeteként élt V. Celesztin pápa mindössze néhány hónapos uralkodás után lemondott Szent Péter trónusáról.
XVI. Benedek bejelentésekor erejének és szellemének elégtelenségével indokolta lemondását. 2010-ben megjelent könyvében erre a lehetőségre már tett utalást. Akkor azt írta, hogy ha alkalmatlannak érzi magát, akkor lemond a pápaságról.
A XVI. Benedek néven 2005-ben megválasztott német Joseph Ratzinger bíborost pápasága során számos kritika érte. A világszerte népszerű II. János Pál után személyében egy konzervatív figura került a pápai trónra, akit „Isten rottweilerének” is gúnyoltak. Ráadásul megválasztásakor 76 éves volt, ami a pápák és bíborosok között is elég idősnek számít.
Pályafutását a katolikus egyház komoly botrányai kísérték, erősen megtépázhatták a tekintélyét és az egészségi állapotát is. Benedeknek emellett a személyét érintő sorozatos kritikákkal is szembe kellett néznie. Szóvá tették neki hitlerjugendes múltját is, illetve a melegjogokkal, óvszerhasználattal, abortusszal és papi nőtlenséggel kapcsolatos szigorú álláspontját is.
Pedofilok
2009-ben az okozott világszerte felháborodást, hogy a Vatikán feloldozott a kiközösítés alól négy püspököt, akik az egyházi irányvonallal szembemenő szakadár-ókonzervatív Szent X. Piusz papi társasághoz tartoztak, egyikük, Richard Williamson pedig néhány nappal a feloldozás előtt holokauszttagadó nyilatkozatot tett.

Tiltakozók plakátjai XVI. Benedek első hivatalos németországi látogatása előtt - kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
AFP
XVI. Benedek pápaságát leginkább az egyházat érintő pedofilügyek terhelték meg. A különféle egyházi intézményekben, jellemzően a huszadik század második felének évtizedeiben elkövetett, gyerekekkel szembeni erőszakos és szexuális bűncselekmények sorozatban tárultak fel pápasága alatt.
A pápa 2008-ban és 2010 júniusában is bocsánatot kért a szexuális bűncselekményekért, és ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz a további esetek megakadályozására. Benedeket és a Vatikánt ugyanakkor sok kritika érte a nyilvánosságra hozott szexuális bűncselekmények kezeléséért. A kritikusok kevésnek tartották a nyilvános bocsánatkéréseket, a pápát és az egyházat is azzal vádolták, hogy a bűnösök eltávolításánál és megbüntetésénél fontosabbnak tartották az egyház érdekeinek védelmét, és évtizedeken át elhallgatták az eseteket, illetve csak egyházi törvények alapján akarták megbüntetni a tetteseket.
Vatileaks
A pedofilügyek mellett a korrupciós vádak is megrázták a Benedek pápa vezette Vatikánt. Paolo Gabriele, a pápa komornyikja és bizalmas embere, illetve Claudio Sciarpelletti informatikus bizalmas dokumentumok tömegét szivárogtatták ki az olasz sajtónak 2012 elején. Ezek a dokumentumok a Vatikánban tapasztalható korrupcióról szóltak.
A Vatileaks-ügyként elhíresült kiszivárogtatást kirobbantó Paolo Gabriele azt vallotta, hogy lépésével jót akart a Vatikánnak, amit ellepett a korrupció. A Vatikán bírósága mindkettejüket elítélte lopásért, majd a pápa megkegyelmezett nekik 2012 decemberében.
A kiszivárogtatott információk a Vatikán vezetői közötti viszályokra is fényt derítettek. Az egyik nyilvánosságra hozott levelet Carlo Maria Vigano érsek, a Vatikáni Kormányzóság korábbi főtitkára írta a pápának 2011 végén. A levélben az érsek bírálta a pápai állam legmagasabb köreiben tapasztalható korrupciót, azt állítva a Vatikán egyes pénzügyi és gazdasági vezetőiről, hogy „a saját érdekeiket előbbre valónak tekintették, mint a Vatikánéit”. A főpap szóvá tette azt is, hogy a Vatikán pénzügyi vezetői a költséges műszaki munkákkal rendre ugyanazokat a cégeket bízták meg, holott azok kétszer olyan magas áron szolgáltattak a Szentszéknek, mint más megrendelőknek.
A Vatikán pénzügyeivel az olasz jegybanknak is meggyűlt a baja. 2013 januárjában blokkolták az elektronikus tranzakciókat a Vatikán területén, mivel a pápai állam nem tett teljesen eleget az Európai Unió pénzmosás elleni irányelveinek. A Vatikán szóvivője szerint csak "technikai problémáról” volt szó.