Takaréklángon

Spórolásban nincs hiány Írországban, és ez a soros EU-elnökséget is jellemzi. A januártól fél éven át tartó, politikai és gazdasági találkozók sokasága mellett 300 kulturális programot is magába foglaló eseménysorozat büdzséjét a jobbközép Fine Gael és a baloldali Munkáspárt alkotta koalíció potom 70 millió euróra szabta. Ez az összeg a harmadával kevesebb, mint amennyiből legutóbb, 2004-ben az akkori kormány ugyanezt a feladatot levezényelte – igaz, akkor Írországot még kelta tigrisnek nevezték szédületes, ám mint kiderült, ingoványos talajra épült konjunktúrája miatt.

A takarékos szemléletet ezúttal az sem írja felül, hogy a mostani, hétfőn indult elnökség azzal esik egybe, hogy Írország épp 40 éve, 1973 januárjában, Nagy-Britanniával egyszerre csatlakozott az akkor még Európai Gazdasági Közösségnek nevezett integrációhoz. Azóta hétszer jutott neki a soros elnökség, közülük több is az integráció történelminek tekinthető eseményével esett egybe. Az első alkalommal, 1975-ben Nagy-Britanniában népszavazással is megerősítették az uniós tagságot, és akkor adta be jelentkezését Görögország. Ír irányítás alatt állt az EU 1984-ben, a valutaunió előszobájának tartott árfolyam-lebegtetési mechanizmus, az Európai Monetáris Rendszer (EMS) megerősítésekor, 1990-ben a német egyesítés, 1996-ban pedig az euróbevezetés felkészülése idején. Legutóbb, 2004-ben pedig nyolc egykori szocialista ország, köztük Magyarország, valamint Málta és Ciprus felvételével az EU történetének legnagyobb bővítésekor is Dublin vitte az uniós ügyeket.

A Litvániával és Görögországgal elnökségi triót alkotó Írország a Stabilitás, munkahelyteremtés, növekedés szlogen jegyében a közös piacon az áruk, szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlását még korlátozó akadályok leépítését kezdeményezi. Ez a munkaerőpiacon és a közbeszerzéseknél az uniós szintű harmonizáció további mélyítését jelentené. Külön figyelmet kíván fordítani a dublini vezetés az EU-szerte legnagyobb problémát jelentő, majdnem mindenütt rekordmértékű munkanélküliség csökkentésére, azon belül is a fiatalok álláshoz juttatására. A már sínen lévő bankunió megteremtésével párhuzamos kihívás a decemberben megfeneklett, következő hétéves időszakra szóló uniós költségvetés tető alá hozása és elfogadtatása az Európai Parlamenttel. Amihez elengedhetetlen a 30 milliárd eurós megtakarítást követelő brit, valamint a mezőgazdasági támogatások szinten tartásához ragaszkodó francia álláspont egyensúlyba hozása úgy, hogy még a kohéziós alapok forrásai se sérüljenek.

Dublin a közös agrárpolitika évek óta húzódó reformjára is pontot szeretne tenni, Japánnal és az USA-val pedig szabadkereskedelmi megállapodást akar kötni. A két másik gazdasági világhatalommal a korlátozások leépítése 120 milliárd eurónyi kereskedelmi forgalmat és több százezer munkahelyet hozhatna Európának. A ciprusi elnökség alatt lefagyott török csatlakozás kérdését is felmelegítenék. Segíthet, hogy Párizs hozzáállása módosult, Francois Hollande elnök elődjével, a törökök felvételét elutasító Nicolas Sarkozyvel szemben megengedőbbnek tűnik. Mivel a litván elnökség idején, július elsejétől EU-taggá válik Horvátország, Dublin a balkáni térség több államával, Szerbiával és Macedóniával felgyorsítaná a csatlakozási tárgyalások előkészítését.

Az ír vezetés el szeretné érni, hogy Görögországéhoz hasonló könnyítéseket kapjon a 2010 novemberében jóváhagyott 67,5 milliárd eurós EU–IMF-hitelcsomag feltételeiben. Esély – legalábbis az elnökség időszakában – aligha van rá, pedig az írek fel tudnak mutatni olyan eredményeket, amiket a nemzetközi pénzpiacok is értékeltek. A 2020-ban lejáró ír államkötvények hozama a 2012. eleji 8,5 százalékról az év végére 4,5 százalékra zsugorodott, és remény van arra, hogy a mentőcsomagokkal életben tartott tagországok közül elsőként Írország térjen vissza – talán már az idén – a pénzpiacokra. Az 1990-es évek közepétől több mint egy évtizeden át tartó robusztus, jórészt ingatlanpiaci spekuláció vezérelte növekedést 2007 közepén hirtelen felváltó recesszió is véget ért. Az eurózónában Írország azon kevesek egyike, amelyek gazdasága második éve növekedési pályán halad. Igaz, az ütem megtorpant, a 2011-es 1,4 százalék után tavaly 0,4 százalék lehetett a tempó, ami az idén 1,1 százalékra futhat fel.

A növekedés legfőbb motorja az export, ami sebezhetővé teszi a konjunktúrát. A versenyképesség megőrzése érdekében az adóemelések a 12,5 százalékos, uniós összehasonlításban igen alacsony társasági adót nem érintették, így az elsősorban gyógyszeripari, információtechnológiai és pénzügyi szolgáltatási szektorban történt külföldi, főként amerikai tőkebefektetések tavaly évtizedes rekordot döntöttek. A bizonytalan világgazdasági helyzet nyomán azonban a kivitel tavaly tavasszal lefékezett, a mindössze 2 százalékos növekedés két év óta 2012-ben volt a legalacsonyabb. A lakossági fogyasztás pedig tovább csökken a rekordmértékű, 2007 óta 14,7 százalékra háromszorozódott munkanélküliség, valamint az általános eladósodás miatt. A lakosság éves tartozása 12 havi jövedelmének több mint a kétszerese, a 4,5 milliós országban 400 ezer embernek a jelzáloghitele több, mint az ingatlanának értéke.

Az IMF a minap azt javasolta, hogy Dublin a hitelcsomag fejében vállalt takarékossági intézkedések némelyikét halassza el a növekedés felpörgetése kedvéért. A megszorítások öt éve tartanak, az ideivel együtt hat „takarékos” költségvetés készült, amelyek összesen 2015-ig az éves gazdasági kibocsátás 21 százalékának megfelelő, 33 milliárd eurónyi adóemelést és állami kiadáscsökkentést tartalmaznak. Csakhogy a kormány kettős szorításban van, a bankkonszolidációra ugyanis a GDP 55 százalékát fordította, és a pénzügyi szektor helyzete sokat javult ugyan, de még mindig ingatag. A bankok feltőkésítése nélkül a GDP 8,2 százalékára, azzal pedig 32 százalékára duzzadt költségvetési hiányt két év alatt a valutaunió feltételeinek megfelelő 3 százalékra kellene leszorítani, miközben az államadósság az idén a GDP 120 százalékán tetőzik.

A kormány egyelőre nem kíván szakítani gazdaságpolitikájával, amire, úgy tűnik, nincs is rákényszerítve. A közvélemény-kutatások szerint a koalíciós pártok 20 hónap kormányzás után még mindig többségi támogatást tudhatnak maguk mögött, igaz, ebben szerepet játszik, hogy nincs ellenzéki alternatíva. A válságban leszerepelt korábbi kormánypártok máig nem tértek magukhoz, választás pedig majd csak 2016-ban esedékes. A lakosság a megszorításokat – egy-két tömegdemonstrációt leszámítva – eddig viszonylagos nyugalommal fogadta, bár a legutóbbi, az ingatlanokat, a sört, a bort és a cigarettát érintő adóemelések már szíthatják az elégedetlenséget.

TÁLAS ANDREA