Összeférhetetlenség miatt vizsgálódnak több horvát köztisztviselő ügyében

Közhivatali feladatai és magánérdekei közötti összeférhetetlenség fennállásának gyanúja miatt vizsgálatot indítottak Horvátországban több köztisztviselő, köztük a mezőgazdasági miniszter és a közszolgálati rádió-televízió vezérigazgatója ellen - adta hírül csütörtökön a helyi média.

  • unknown unknown
Összeférhetetlenség miatt vizsgálódnak több horvát köztisztviselő ügyében

A horvát parlament csaknem kétéves huzavona után január végén választotta meg annak az állandó, független, önálló testületnek a tagjait, amely ötéves mandátuma idején a köztisztviselők közhivatali feladatai és magánérdekei közötti összeférhetetlenséget hivatott felügyelni.

A három jogászból, egy kriminológusból és egy közgazdászból álló bizottság a héten húsz esetben indított vizsgálatot, amelyek közül a legnagyobb sajtóvisszhangot a mezőgazdasági miniszter, Tihomir Jakovina ügye kapta.

A 2011 decembere óta regnáló kormány mezőgazdasági minisztere esetében már korábban felmerült az összeférhetetlenség gyanúja egy százszázalékos tulajdonában álló cég miatt. Jakovina 2012 decemberében végül eladta a vállalatot, a testület azonban kivizsgálja, hogy volt-e összeférhetetlenség.

A bizottság Goran Radman, a horvát közszolgálati rádió-televízió vezérigazgatója ügyében is vizsgálódik, aki a Jutarnji list című napilap értesülései szerint a közmédia igazgatói posztjával párhuzamosan egy magánkézben lévő céget is igazgat, amely reklámtevékenységet is folytat.

A bizottság eljárást indított Josip Jagust, az állami kézben lévő Petrokemija műtrágyagyár első embere ellen is, aki vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel londoni, nyolcmillió fontot (2,7 milliárd forintot) érő lakását. Vizsgálódnak továbbá állami hivatalok vezetői, polgármesterek, képviselők ügyében is.

Horvátországban 2011 márciusában lépett hatályba az a törvény, amely a korábbi gyakorlattól eltérően nem parlamenti képviselőkből és közéleti személyiségekből álló testületre, hanem független szakértői bizottságra bízza az összeférhetetlenség megállapítását köztisztviselők esetében.

Ha a testület megállapítja az összeférhetetlenséget, az eljárás alá vont köztisztviselő megrovással, bérmegvonással, illetve az összeférhetetlenség tényének nyilvános közzétételével szankcionálható - tette hozzá a Vecernji list napilap.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.