szerző:
Gát Anna
Tetszett a cikk?

A világ gazdasági és politikai központjaiban dolgozó magyarok szerint a távkapcsolatokhoz vagy sok kitartás kell, vagy eleve bele sem érdemes kezdeni. A környezetükben élő más magyarokkal előbb-utóbb megtalálják egymást, de nem feltétlenül törekszenek az összetartásra. Bár köztük sokan vannak, akik a magyar mentalitás miatt mentek el, valamikor a többségük azért hazajönne, de ha nem, akkor is van valami, ami hazahúzza.

London, Amszterdam, Brüsszel, Washington DC, Prága, Hongkong. A legmagasabban képzett, harminc körüli magyar gazdasági elemzők, külpolitikai megmondóemberek és kereskedelmi döntéshozók ezekben a regionális és globális középpontokban élik szakmai és magánéletüket. Arról kérdezte őket a hvg.hu, hogyan is néz ki az ő világukban a romantika, hogyan randiznak és szakítanak azok, akiknek még egy ülve elfogyasztott kávéhoz sincs mindig idejük. Hogyan lehet megállapodni egy olyan szubkultúrában, ahol mindenki csak pár évet tölt egy országban, és hogyan kerüli el a magányt az, aki a barátait és a családját messze otthon hagyta. Az első részben a romantikával foglalkoztunk. A második részben arról kérdeztük Gábort, Brigit, Mikit és Évát Brüsszelből, Esztert Londonból, Timit Washingtonból, Robit Hongkongból és Ritát Prágából, hogy ez ő helyzetükben hogyan lehet, lehet-e egyáltalán tartós kapcsolatokat, barátságokat és szerelmeket kialakítani, tartják-e a kapcsolatokat a környezetükben élő magyarokkal, és hazajönnek-e valaha Magyarországra. (A neveket természetesen megváltoztattuk).

Milyen tapasztalataik vannak a távkapcsolatok terén?

Robi: Remek tapasztalataim vannak, de nem csinálnám még egyszer. Elég volt.

Éva: Maximum féléves időtávon működhet.

Brigi: Én látok pozitív és negatív példákat is. 5-10 éves házasságok simán túlélik, hogy az egyik fél másfél évig, vagy annál több időt is külföldön dolgozik. Olyanról is tudok, hogy az egyik fél a kapcsolat kezdetén költözött ki, átvészeltek másfél év különlétet utazgatással, majd hazaköltözés után eljegyzés és házasság lett. Olyan is van viszont, hogy többéves párkapcsolatok mennek szét pár hónap után azért, mert az egyik fél kiköltözik. Szerintem főleg azon múlik, hogy a felek az elején tisztázzák, cél-e belátható időn belül az összeköltözés, és ez mennyi időn belül történjen meg. Hajlandó-e például az otthon maradt fél a kiköltözésre vagy a külföldön dolgozó a bármi áron való hazaköltözésre az időszak végével. Fontos, hogy a távkapcsolati szakaszban azonos igényük legyen az utazgatásra (nincs recept, hogy ez milyen gyakoriságot jelent, a lényeg, hogy a feleknek megfeleljen), ne legyen abból feszültség, hogy ki mennyit utazik (az otthon maradt fél hajlandó-e többször kijárni vagy inkább a külföldön élőtől várja el a hazautazást), a külföldre költöző kész-e lemondani a kinti társaságról, egyéb programokról azért, hogy esténként a Skype előtt üljön, hétvégéken kettesben legyen a párjával vagy hazautazzon. Ha ezekről sikerül közös nevezőre jutni és megvan a bizalom, szerintem működtethető a távkapcsolat. Ha viszont például az egyik fél állandóan tudni szeretné, hogy mit csinál a másik, miközben a párja számára már inkább teher és lemondás, hogy emiatt nem tud eljárkálni sehova, akkor borítékolható a kudarc. Ja, és a stabil személyiség is fontos, ellenkező esetben az új benyomások, tapasztalatok néhány hónap alatt átformálhatják az embert és emiatt elsodródnak egymástól a párjával.

Dávid: Nincsenek rossz tapasztalataim a távkapcsolatokat illetően. Nekem is volt, 2 évig. Nagyon intenzív kapcsolattartást követelt, hogy fenn tudjuk tartani. És azt, hogy körülbelül havonta tudtunk találkozni és néhány napot együtt tölteni. Az a lényeg, hogy legyen egy cél, ami előttetek van, legyen perspektívája a kapcsolatnak, legyen miért küzdeni.

Házibuli Londonban. A magyarok előbb-utóbb megtalálják egymást.
©

Timi: Láttam néhány nagyon jó példát. De ahhoz mindkét félnek szuper érettnek és elszántnak kell lennie. A távolságból magából adódik egy sor praktikus probléma. De az is nehézség, hogy az otthon maradt fél élete tipikusan viszonylag stabil, miközben a másikat folyamatosan új élmények érik. Így egy idő után majdnem biztosan elkezdenek elsodródni egymástól.

Miki: Jómagam 1 évig üzemeltettem egy kapcsolatot egy francia férfival, ami a maga módján működhetett is volna, de sajnos túl nagy volt a személyiségeink között a távolság, így annak emiatt vége lett. Ezen kívül nagyon nem látok példákat, az emberek jellemzően egy országban élnek a párjaikkal.

Eszter: Nekem nagyon kevés tapasztalatom van a távkapcsolattal. A környezetemben több embernek is meg kell küzdenie ezzel. Szerintem meg lehet oldani, ha a két fél Európán belül van és előre megszabott, 1-2 évről van szó. Különben nem látom semmi értelmét, szerintem totális időpocsékolás. Nekem fontosabb lenne a párommal együtt élni, mint a karrier.

Vannak-e tartós kapcsolatok a környezetükben?

Brigi: Igen, de egyik sem itt jött létre, hanem már együtt jöttek és/vagy tudták, hogy pár hónapon belül a másik fél is kiköltözik.

Eszter: Vannak tartós kapcsolatok a környezetemben, de ők már együtt jöttek ide. Olyan, aki itt találta volna meg élete párját, összesen egy van.

Éva: Kevés, de van a környezetemben tartós kapcsolat. Sokan a magyarok közül ugye otthonról hozzák magukkal a kapcsolatot. Ami szerintem olyan jól be szokott jönni, mint 19-re lapot húzni, főleg, ha csak az egyiknek van munkája. Kivéve, ha a férfinak van munkája, és a nő pont azért jön, hogy ne kelljen dolgoznia, mert ez esetben totális a boldogság! Egyébként később ezek a háztartásbeli nők lesznek azok, akinek csak magyar barátaik vannak, magyar takarítónőjük, kozmetikusuk, villanyszerelőjük, és autófordultával hozatnak 10 kiló igazi magyar hagymát a párjukkal, mert a kintiből még rendes pörköltet se lehet csinálni (igaz történet!).

Brigi: Nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy itt más a helyzet, mert Pesten vagy Brüsszelben is sokféle embertípus van és szerintem inkább személyiségfüggő a dolog. Inkább úgy fogalmaznék, hogy itt, Brüsszelben Pesthez képest arányaiban többen vannak, akik nem keresnek komoly kapcsolatot, illetve teljesen elzárkóznak a függetlenségük feladásától, mivel arányaiban több a jól kereső 20-as, 30-as karriertudatos ember, de ennél azért összetettebb az ok. A külföldiek nagyon ritkán keverednek a helyiekkel; elsősorban a munkatársakon/korábbi ismeretségeken keresztül alakul ki a hasonlóan más országból jöttekből álló baráti társaságuk. A mérleg egyik serpenyőjében a tartós párkapcsolat van. A másik serpenyőben viszont több minden is. Az ideiglenesség tudata, ami jellemzően pár hónaptól 4-5 éves időtartamig is eltarthat. A karrierorientált személyiség, aki hajlandó külföldre költözni, jóval nehezebben mond le az előmenetelről egy párkapcsolat kedvéért. Az új hellyel járó újdonság varázsa, a jellemzően jobb egzisztenciális helyzetből adódó lehetőségek, gyakoribb bulizás, utazás és a csoportnyomás: a társaságok nagy része szinglikből áll, így sokan azért sem köteleződnek el, mert félnek attól, hogy végleg kikerülnek a társaságból, ha egy kapcsolat kedvéért lemorzsolódnak. Ilyen paraméterek mellett inkább az megy ritkaságszámba, ha valakinek sikerül egy itt megismert emberrel tartós kapcsolatot kialakítania, pláne olyat, ami azt is túléli, ha az egyik félnek lejár a brüsszeli szerződése.

Timi: Az én környezetem nem igazán reprezentatív minta, hiszen a legtöbben valamilyen nemzetközi karriert építenek körülöttem. Foreign Service Officerként, ENSZ-alkalmazottként elég nehéz elköteleződni, hiszen az egész pálya arról szól, hogy néhány évente egy új – nem féltetlenül komfortos, modern, családbarát – helyre kell költözni. Ez természetesen véletlenül sem panaszkodás. Szerintem az ember 30 évesen már fel kell, hogy tudja mérni, megéri-e ez így is neki. Olyasmivel foglalkozni, ami a leginkább érdekel és ami igazán inspirál, közben világot látni és folyamatosan új élményeket szerezni – ez kiváltságos helyzet. A barátaim többsége tudatosan döntött úgy, hogy megéri neki ez az időnként valóban nyomasztó ideiglenesség-érzést.

Jellemző-e, hogy kifejezetten keresik kint a többi magyar fiatallal a kapcsolatot arányaiban több magyar barátjuk van-e kint?

Brigi: Igen, arányaiban több magyar barátom van. Nem kerestem kifejezetten magyarokkal a kapcsolatot, nem járok el olyan rendezvényekre, ahol az állampolgárság az egyetlen csoportképző ismérv, hanem így alakult. Túlnyomó részüket még otthonról ismerem, de azóta szoros a kapcsolatunk, hogy egy városba sodort minket az élet.

Egy olyan közegban, ahol mindenki csak átmenetileg van, nem sok az esély arra, hogy az ember megtalálja élete párját.
©

Rita: Nem keresem célirányosan a magyar barátságokat, de persze valahogy automatikusan megtaláljuk egymást, főleg cégen belül. Vagy már ismertük egymást régebbről, vagy egyszerűen a közös Prága-Budapest autóutak hoznak össze minket. Azt is meg kell jegyezzem, hogy a kapcsolatom és egyéb okok miatt rengeteg szabadidőm telik utazással, így itt kint kevésbé élek aktív társasági életet, mint tettem azt otthon.

Timi: Nálam nem szempont az ilyesmi. Dél-koreaitól olaszon át amerikaiig mindenféle barátom van, és nem keresem direkt a helyi magyarok társaságát. De természetesen összeakadtam néhány magyarral itt, akikkel jó barátságba kerültünk. Jó időről időre olyanokkal összejönni, akik sok szempontból hasonló helyzetben vannak, mint én. Másrészt hétvégenként felüdítő egy-egy ebéd, ahol végre az anyanyelvünkön beszélgethetünk.

Dávid: Nehéz kint mély barátságokat kialakítani, hiszen az sok időbe telik – itt meg mindenki jön-megy.

Gábor: Nem szempont a barátkozásnál, hogy magyar-e vagy sem, de kétségtelen, hogy könnyebb a már meglévő magyar ismerősökön keresztül további magyar fiatalokkal megismerkedni, mint külföldiekkel. Arányaiban több magyar barátom van itt.

Nem furcsa ez azoknál, akik kifejezetten a magyar mentalitás elől „menekültek” külföldre? Vagy a kinti magyarok mások?

Miki: Nekem speciel hiányoznak azok az apró nyelvi csavarok, viccek, amelyek üde színfoltjai lehetnek a mindennapoknak. Ehelyett azonban kapok optimizmust, jókedvet, nyitottságot. Budapestről folyamatosan menekülök, több barátomon is látom, hogy nehezen viselik az életet. Én meguntam Budapestet, ugyanazt a meleg kört, a motiválatlanságot. Itt ez baromira nincsen meg, az emberek egyenlők, és általában látom, hogy mindenki előre akar haladni az életével. Az emberek sokkal szélesebb körben gondolkodnak magukról, a világról. A magyar melegeket rátartinak gondolom, olyanoknak, akik különösebb életben elért cél nélkül is megvan az az elképzelésük magukról, hogy ők bizony valakik. Vagy különlegesek. Nálam épp ellenkezőleg, mindig megy a vívódás, hogy elég jó vagyok-e, elég szórakoztató vagyok-e másoknak, na még ezt a két nyelvet kezdjük el tanulni, vajon a munkahelyemen jól teljesítek-e, meg a többi. És bár sikerült megismernem egy ritka kivételt képző magyar fiút, de alapvetően a többi magyarral nincsenek jó tapasztalataim. A heteroszexuális vonalon egy fokkal jobbak a kapcsolataim, de ahogy látom, ott meg nációfüggetlen a sikertelenség-tudat.

Dávid: Én örülök, ha találkozom magyarokkal itt Amszterdamban, de egyáltalán nem keresem velük tudatosan a kapcsolatot. Sokkal több a külföldi barátom.

Jellemző-e, hogy magyarokkal szeretnének inkább komolyabb párkapcsolatot kialakítani?

Rita: Én magyarral szeretek.

Éva: Rám nem jellemző, bár nyilván a sziporkázó humoromnak fontos részét adja a remek szókincsem, és semmilyen más nyelven nem tudom a "Mióta?" kérdésre azt felelni, hogy "Mióta az anyád pilóta!".

Dávid: A barátnőmmel angolul beszélünk, ami egyikünknek sem az anyanyelve. Engem ez egyáltalán nem zavar, bár ha gyerekünk születne, biztos okozna némi galibát.

Gábor: Úgy hiszem, hogy sok minden könnyebb, ha azonos az anyanyelvünk a barátnőmmel. Persze sok kulturális újdonságot tartogathat egy külföldi barátnő is. Szóval nem kizáró ok, ha egy lány nem magyar, mégis, ha most fogadnom kéne, arra fogadnék, hogy a következő komoly kapcsolatom magyar lánnyal lesz.

Miki: Hogy magyarral el tudom-e képzelni az életemet? A válasz igen. Sikerült a külföldi kapcsolat-keresés problematikáját kicsit kifordítanom: a Brüsszelbe költözésem előtti 2 hónapot egy olyan emberrel osztottam meg, aki kétségtelenül egyedüli lakója lenne az én személyes „husband material” dobozomnak az összes, életem során megismert kapcsolatom közül! Persze ő sem szereti Budapestet, és ha minden jól megy, Frankfurtban fogja folytatni a karrierjét. Amiben az a pikantéria, hogy az én cégem regionális központja is Frankfurtban van! Úgyhogy: folyt. köv.

Robi: Én kifejezetten az egzotikumot keresem.

Timi: Ez egy nehéz kérdés. Én úgy költöztem el Magyarországról, hogy nem akarok visszamenni. Magam mögött akartam hagyni a folyamatos búskomorságot, a rengeteg kicsinyességet, a "megoldjuk okosba" hozzáállást, a reménytelen történelmi-politikai vitákat, a kiszámíthatatlanságot. Megtaláltam a helyemet külföldön, tudtam igazán tartalmas új barátságokat kialakítani, és a családomon kívül túl sok dolog nem is különösebben hiányzik. Viszont ha igazán őszinte akarok lenni, nehezen tudom elképzelni, hogy olyannal alapítsak családot, akinek más az anyanyelve, aki nem ismeri a Vukot meg a Négyszögletű Kerekerdőt… Szóval ez nem egyértelmű.

Vonzó-e „külföldön” egy magyar?

Robi: Igen, lehet a magyarságot kifejezetten szexiként pozicionálni, de le kell vetkőzni hozzá a rengeteg hozott negatívumot, ami a magyarok legtöbbjének nem sikerül.

Rita: „Egy külföldi kiküldetés alatt rengeteget tanul az ember magáról, és ez hosszú távon a személyiségfejlődést, és így a párkapcsolatot is bizonyosan segíti.

Terveik között szerepel-e, hogy Magyarországra hazajöjjenek, Magyarországon alapítsanak családot és neveljenek gyereket?

Éva: Nem, mert Brüsszelben sokkal könnyebb gyereket nevelni miközben dolgozom – anyagilag, szakmailag, logisztikailag is.

Robi: Gyereket nevelni nem valószínű – nemzetközi szempontból hátrány lenne a gyereknek –, de távolról sem kizárt, hogy egy nap hazatérek. A lehetőségek döntik majd el. Ha a gyerek nem Magyarországon születik és nő fel, a nyarakat akkor is mindenképpen otthon töltené, hogy magába szívja a magyarság és a kelet-európaiság pozitív érzését és tapasztalatát. Letelepedni, gyökereket ápolni szívesen hazamennék egyszer, mert szeretem azt a köteléket, ami az országhoz köt. Főleg a nyelvet.

Dávid: Mindenképp otthon szeretnék majd élni, igen. A nyelv, a kultúrkör, a barátok és család támogatása pótolhatatlan.

Gábor: Én is otthon tervezek élni, mert otthon van a családom nagyobbik része és egyelőre a barátaim többsége is. De persze nem minden áron.

Valami mindenkit visszahúz Magyarországra
©

Timi: A hazatérést nem tartom valószínűnek, az Európába visszatérést viszont annál inkább. Elég skizofrén a hozzáállásom. Nem akarom Magyarországon nevelni leendő gyerekeimet, de azt se akarom, hogy a nagyszüleiket, unokatestvéreiket csak évente egyszer, karácsonykor lássák, esetleg a nyári szünetben. Furcsa lenne számomra az is, ha nem ismernék meg a kultúrát, a várost, amelyben szocializálódtam. Talán végül Bécsben kötök ki, ahonnan bármikor haza lehet ugrani.

A riportalanyok szinte mindegyike egyetért a nyelv és a kultúra fontosságával kapcsolatban, és azzal, hogy valami fontosat veszítenének a gyerekeik, ha ebből kimaradnának. De ahogy Gábor találóan összefoglalta: nem minden áron.

Miki: Azt tapasztaltam meg magammal kapcsolatban, hogy a párkapcsolatnál fontosabb, hogy jól érezzem magam a környezetemben, motiváljon a munkám. Elképzelhetőnek gondolom, hogy egy nap hazaköltözöm Magyarországra, de az nem holnap lesz.

Timi: A mi életmódunkban persze megvan a veszélye annak, hogy az ember túl későn jön rá, hogy valami másra vágyott volna. De egyelőre az élet úgy szuper, ahogy van.

Cikkünk szereplőinek nevét kérésükre megváltoztattuk.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Itt a méregdrága BMW M5 CS, a gyártó eddigi legerősebb közúti modellje

Itt a méregdrága BMW M5 CS, a gyártó eddigi legerősebb közúti modellje

Több mint három évre bezár a párizsi Pompidou Központ

Több mint három évre bezár a párizsi Pompidou Központ

Minden idők legjobb digitális startjával rekordot döntött a Cyberpunk 2077

Minden idők legjobb digitális startjával rekordot döntött a Cyberpunk 2077