Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Margaret Thatcher halála nem csak részvétnyilvánításokat váltott ki az emberekből, szerte Nagy-Britanniában utcai ünnepségeket szerveznek az interneten szombatra azok, akik nem szívelték az egykori konzervatív párti brit miniszterelnököt.
A demonstrációkat egy 45 éves brightoni tanárnő kezdeményezte a világhálón Citizen Smith néven - derítette ki a brit média.
Romany Blythe létrehozott egy Facebook-csoportot A boszorkány halott néven, és mintegy ötezer embert mozgósított a tüntetésekre országszerte. A tanárnő azt írta a közösségi portálon, hogy ünnepséget tartanak szombaton a londoni Trafalgar téren, és az eseményen "több ezren fognak részt venni". Az aktivista szerint a megmozdulás nem Thatcher személye, hanem a politikája ellen irányul.
A Guardian című lap arról írt csütörtökön, hogy a rendőrség nagy erőkkel készül a demonstrációra London belvárosában.
Alig néhány órával Thatcher hétfői halála után spontán utcai ünneplések voltak több helyszínen is Nagy-Britanniában. London déli városrészében, Brixtonban több százan gyűltek össze, rögtönzött utcai diszkóval, a Thatcher-korszak ismert zenei számaival, dobozos sörrel köszöntve a volt kormányfő halálát.
A skóciai Glasgow központjában is mintegy 300 ember gyűlt össze a Twitteren sebtében meghirdetett ünneplésre. A boszorkány halott, Maggie Maggie Maggie, halott, halott, halott - skandálták, s közben többen pezsgősüveget bontottak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.