Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt politikusának neve is felmerült a keddi kormányalakítási konzultációkon, amelyeket a Giorgio Napolitano olasz államfő folytatott a parlamenti pártokkal.
A firenzei polgármester Renzit a Demokrata Párt fiatalabb generációjának tagjai javasolták. Renzi kormányfői kinevezése elől a jobbközép Szabadság Népe sem zárkózott el. Támogatná a jobboldali Olasz Testvérek és a Baloldal Környezet Szabadság is.
Renzivel a februári parlamenti választásokon győztes Demokrata Párt kapna lehetőséget a kormányalakításra. A pártban Renzi a jobbközéphez közelebb álló, katolikus szárnyát képviseli. A párt másik jelöltje Enrico Letta, a párt főtitkárhelyettese lehetne.
Az eddig esélyes kormányfőjelöltnek tartott Giuliano Amato újságíróknak azt mondta, hogy őt eddig senki sem kereste meg.
Giorgio Napolitano államfő a szenátus és a képviselőház elnökével kezdte, majd a Demokrata Párttal zárja a konzultációt, melyet a szokásos két nap helyett kedd estére befejez.
A pártok nyilatkozatai szerint az elnök útmutatása szerint alakuló új olasz kormányt a Szabadság Népe, a Mario Monti vezette centrum és a Demokrata Párt támogatja. A széles koalíción alapuló kormányt az Olasz Testvérek és a Sel ellenzi. Nem szavaz bizalmat a kormánynak az 5 Csillag Mozgalom (M5S) sem. Beppe Grillo, az M5S vezére őszre pénzügyi csődöt jósolt Olaszországban.
A kormány sorsát az elnökválasztás kudarca miatt megosztott Demokrata Párt befolyásolja, mely bejelentette, hogy hivatalosan nem állít kormányfőjelöltet, Napolitanóra bízza a döntést.
Sajtóértesülések szerint az államfő már kedd este bejelentheti az új kormányfő nevét, aki így a hét vége előtt bizalmat kérhet a parlamenttől.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.