Belpolitikai megfontolások vezették David Cameron brit kormányfőt az uniós integráció újragondolását felvázoló beszédekor, ami fölkavarta az indulatokat az EU-partnereknél.
Mintha távoli munkáspárti elődje, Harold Wilson példáját követné David Cameron brit konzervatív kormányfő. A választáson 1974 októberében győztes Wilson elégedetlen volt mindazzal, amit tory elődje, Edward Heath London számára elért az akkor még Európai Gazdasági Közösségnek nevezett integrációval a csatlakozási tárgyalásokon. A kampányban tett ígéretének megfelelően, immár miniszterelnökként, bő egy évvel a brit belépést követően kezdeményezte a szerződés újratárgyalását, majd népszavazást írt ki róla. A munkáspárti kormányfőnek a manőverrel sikerült európai partnereitől előnyöket kicsikarni a mezőgazdasági támogatásban, és az 1975 júniusában rendezett népszavazáson fölényesen, 67,2 százalékos többséggel a tagság mellett álltak ki a britek.
Kísértetiesen hasonlóra készül a mandátuma félidejéhez közeledő Cameron. Érzékelve az EU-tagság kérdésében – az egyre mélyülő és elhúzódó európai adósságválság nyomán napirendre került szorosabb integráció miatt – a rendkívüli pesszimizmust pártja, illetve a lakosság körében is, valamint az euroszkeptikus politikai csoportok erősödését, a múlt héten sorsdöntő lépésre szánta el magát. Egyes vélemények szerint hatalmi megfontolásból, mások úgy látják, politikai öngyilkossággal fenyegető taktikázásból népszavazást ígért az EU-viszonyról.
Az EU-párti liberális demokratákkal koalícióban kormányzó Cameron lazább kötelékként, mindkét fél számára hasznos megállapodásként képzeli el a szigetország kapcsolatát az unióval. A versenyképesség, a rugalmasság, a demokratikus elkötelezettség elvei alapján olyan integrációt tartana szükségesnek, ami mentes Brüsszel fennhatóságától, a nemzeti önállóság korlátozásától, és miközben a tagoknak az egységes piac gazdasági előnyeit kínálja, egyes területeken lehetőséget ad a távolmaradásra az együttműködéstől. Cameron különösen az igazságszolgáltatás, a szociális, a környezetvédelmi és a halászati kérdésekben gondolná át a brit pozíciókat. Az ily módon újraírt uniós megállapodást a következő, 2015-től esedékes parlamenti ciklus első felében rendezendő népszavazáson a britek elé terjesztené. Cameron a nagy várakozással kísért beszédében – amit a Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökség londoni központjában mondott el – kifejtette, hogy a valószínűleg 2017-ben sorra kerülő referendumon pártja Nagy-Britannia uniós tagsága mellett kíván kampányolni.
Önzőnek és veszélyesnek tartják Cameron beszédét európai partnerei, akik szerint elképzelései arról árulkodnak, hogy nincs tisztában az unió működésével. A legélesebben talán a francia külügyminiszter, Laurent Fabius fogalmazott, mondván, leterítjük London elé a vörös szőnyeget, ha távozni akarna az EU-ból. Úgy vélte, Nagy-Britannia úgy tesz, mint aki belépett egy fociklubba, ahol rögbit akar játszani. Guy Verhofstadt korábbi belga kormányfő, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője szerint Cameron a tűzzel játszik, az unió soros elnökségét betöltő Edna Kenny ír miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke pedig egyértelművé tette: aligha van esély a közeljövőben az uniós szerződések újranyitására. Árnyaltabb véleményt képvisel Angela Merkel német kancellár, aki fontosnak nevezte Nagy-Britannia uniós tagságát, de arra is figyelmeztetett, hogy az európai integráció a kompromisszumokról szól, és óvta Londont a diktátumoktól. Washington részéről nyomás nehezedik Nagy-Britanniára: a kommentárok nem tartják véletlennek, hogy a decemberi uniós csúcs idején még az EU-ból való kilépéssel fenyegetőző Cameron – miután Barack Obama amerikai elnök az értésére adta rosszallását – enyhébb hangnemre váltott.
A látványos, éles hangú kirohanásai ellenére mérsékelten euroszkeptikus Cameron valójában azt teszi, amit az elődei, azaz a brit érdekek mentén megpróbálja érvényesíteni a szigetország kívülállóságát. A munkáspárti kormány tartotta távol Nagy-Britanniát az 1979-ben létrehozott európai árfolyam-lebegtetési mechanizmustól (ERM), amelyhez csak 1990-ben, a konzervatívok alatt csatlakozott az ország, hogy két évvel később, a font árfolyamának összeomlása nyomán távozzon. A brit érdekeket az unióban soha nem látott keménységgel képviselő Margaret Thatcher tory kormányfő nemcsak a máig érvényben lévő brit költségvetési visszatérítést harcolta ki, de 1988-as legendás bruges-i beszédében keményen kiosztotta az uniós szuperállam kezdeményezőit. London nem csatlakozott a schengeni egyezményhez, és elérte, hogy a dánokkal együtt kimaradjon az euró bevezetésével járó monetáris unióból (Svédország egy jogi kiskapuval tartja magát távol a közös valutától). A hozzáálláson még az európai integráció iránt leginkább elkötelezett Tony Blair sem tudott változtatni, bár kísérletet tett rá. Cameron viszont elsőként élt a brit vétójoggal, amikor Csehországgal együtt nemet mondott a tagállamok költségvetési megregulázását célzó fiskális paktumra.
Politikai tőke szerzésére Cameron uniós beszéde igen jónak bizonyult. A konzervatívok népszerűsége megugrott, valamennyit lefaragtak az ellenzéki Munkáspárttal szembeni hátrányukból. A toryk számos kérdésben megosztottak, ám az EU-t mindannyian hatalmaskodó, pazarló és érinthetetlen intézménynek tartják. Még az a törpe kisebbség is így gondolja, amelyik az integráció jelenlegi formáját nemhogy elfogadja, de pártolja is az elmélyítését. A pesszimizmus széles skálán mozog: a legnagyobb csoport a kilépést ellenző, újratárgyalásban bízóké, amilyen Cameron, aztán jön a tagságról referendumot követelő jobbszárny, majd a kemény mag, amit a feltétel nélküli távolmaradás hívei alkotnak.
Cameron annak az utóbbi időben egyre népszerűbb, lassan harmadik politikai erővé előlépő Függetlenségi Pártnak (UKIP) a vitorlájából is ki akarja fogni a szelet, amely 1993-ban lényegében az EU-ból való kilépésre alakult. De van alapja annak a megállapításnak, hogy Cameron a tűzzel játszik. A közvélemény-kutatások szerint a britek többsége ugyanis támogatná a népszavazáson a kilépést, ami kinyithatná Pandóra szelencéjét. Nagy kérdés, hogy a referendumra egyáltalán sor kerülhet-e, hiszen a jelenlegi politikai erőviszonyok alapján még az is kétséges, a konzervatívok meg tudják-e nyerni a két és fél év múlva esedékes választást, nemhogy egyedül többséget lennének képesek szerezni.
TÁLAS ANDREA
Súlyos következményekkel jár és meglepő fordulatokat hozhat az a tulajdonosi összetétel, amely a kormány döntése alapján kialakul a magyar védelmi ipar meghatározó vállalatainál.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
