szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Erdogan és Orbán olyan mértékben osztják meg országuk lakosságát, mint egyetlen más politikus sem a kontinensen – írja a DaStandard.at., a Der Standard fiataloknak és bevándorlóknak szóló aloldala.

A török kormányfővel hasonlítja össze a DaStandard.at internetes oldalának cikke a magyar miniszterelnököt. A daStandard.at a Der Standard osztrák napilap 2010-ben indult, fiataloknak és bevándorlóknak szóló aloldala.

A lap azt írta: Orbán Viktor nemrég "működő demokráciának" nevezte Törökországot, "bátorító szavai" Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökhöz nem okoznak meglepetést, ugyanis a két kormány politikája között hasonlóságok fedezhetők fel.

A cikkíró úgy látja, Erdogan és Orbán olyan mértékben osztják meg országuk lakosságát, mint egyetlen más politikus sem a kontinensen: saját állampolgáraik egy része "isteníti" őket, míg mások hangosan tiltakoznak ellenük. Mindkét politikus olyan szintre fejlesztette a populizmust, hogy követőik körében már "politikai fanatizmusról" lehet beszélni, és mindkét kormányfő szemében elenyésző szerepe van az emberi jogoknak – vélekedett a szerző.

A lap szerint a két kormányfő között az a különbség, hogy míg Törökország az elmúlt években ragyogó gazdasági mérleget mutatott fel, a magyar kormánynak unortodox lépései ellenére "a jelek szerint nem sikerült megtalálni a mágikus formulát". 

A szerző végül úgy vélekedett: nem zárható ki, hogy Orbán bírálói a jövőben hangosabbak lesznek. Senki sem tudja jelenleg, hogyan kezelne Orbán több tízezer kitartó tüntetőt, a nemzetközi közösségnek ezért rajta kellene tartania a szemét a magyar kormányon – állt a cikkben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!