Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az általános vélekedéssel szemben városban élni jóval veszélytelenebb, mint vidéken az Egyesült Államokban - áll egy friss tanulmányban.
Készítői az Egyesült Államok mind a 3141 megyéjéből begyűjtötték a sérülés okozta halálok statisztikáit az 1999 és 2006 közötti időszakról. (A 2001. szeptember 11-i terrortámadás áldozataival nem számoltak, mert túl rendkívülinek ítélték az eseménysort.) Mindezek alapján arra jutottak, hogy a városoktól távolodva egyre veszélyesebb az élet, és már a peremkerületekben is romlik a mutató. A végeredmény szerint a két szélső véglet összevetésében 40 százalékkal nagyobb a veszélye annak, hogy valakit halálos baleset ér a legeldugottabb vidéki területeken, mint a legnagyobb városokban, de az átlagot véve alapul is jelentősen, 20 százalékkal nagyobb a vidéki veszély.
A számításokat és az elemzést a Pennsylvaniai Egyetem és a Philadelphiai Gyermekkórház orvosai végezték. Csaknem 1,3 millió halálesetet vettek figyelembe. A baleseti halálozást tekintve 100 ezer lakosra 37,5 jutott, gyilkosságból és öngyilkosságból együttesen 17. Bár az emberölések sokkal gyakoribbak városokban, ezekből jóval kevesebb akad, mint halálos közlekedési balesetből vidéken. Utóbbi a vezető a sérülések miatti elhalálozásban vidéken: két és félszer gyakoribb, mint városban. Százezer lakosra 27,61 halálos közlekedési baleset jut a leggyérebben lakott területeken, míg a legzsúfoltabb városokban 10,58.
A lőfegyverek okozta halálok között nem mutatkozott lényeges számbeli eltérés vidék és város összevetésében, csak korosztályi. A 14 év alatti gyerekek és a 45 esztendősnél idősebb felnőttek a legveszélyeztetettebbek vidéken, míg városban a 20-44 év közötti korcsoportok. A tanulmány készítői megjegyzik, hogy a baleset miatt elhalálozási veszély részben azért nagyobb vidéken, mert az életveszélyes sérülésekkel megbirkózni képes baleseti sebészetek zömmel városokban vannak, és az ottani sérültek hamarabb juthatnak életmentő ellátáshoz.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.