Julio Iglesias és George Harrison dalaival kínozták Chilében

Főként Julio Iglesias és George Harrison dalaival kínozták Chilében politikai foglyaikat Augusto Pinochet diktátor emberei 40 éve, miután katonai puccsal megdöntötték a polgári kormányzást.

  • MTI MTI
Julio Iglesias és George Harrison dalaival kínozták Chilében

A dalokat nagy hangerővel és napokon keresztül szünet nélkül hallgattatta áldozataival a katonai junta pszichológiai kínzás részeként. Harrisontól a My Sweet Lord című számot játszották szüntelenül, de szenvedtek rabok Cat Stevens, Harry Nilsson és Gilbert O'Sullivan dalaitól is - olvasható abban a tanulmányban, amelyet Kati Chornik, a Manchesteri Egyetem kutatója írt.

Chornik azt vizsgálta, hogy milyen szerepe volt a zenének Pinochet hírhedt kínzókamráiban, gyűjtőtáboraiban és börtöneiben, illetve azt, hogy a sok ezer fogoly miként tette elviselhetőbbé rabságát saját énekléssel és hangszeres játékkal. Utóbbi csak az enyhébb szigorú táborokban volt lehetséges, a többi helyen nem juthattak hangszerekhez. Tres Alamosban, a politikai foglyok legnagyobb táborában kórus is szerveződött.

"A foglyok saját éneklésükből és zenélésükből erőt merítettek, emellett saját költésű dalaik egyfajta tanúságtétele, dokumentálása volt annak, hogy kik voltak foglyok. Sok rab hivatalosan nem is létezett és nyomtalanul eltűnt, a dalok révén viszont társaik emlékeztek rájuk" - idézte a The Daily Mirror című brit lap a kutatót.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.