Washington az ENSZ-székházig sem engedte be a Szudán elnökét

A szudáni külügyminisztériumba kérették az Egyesült Államok kartúmi ügyvivőjét, mert Washington nem adott beutazási engedélyt az ország államfőjének.

  • unknown unknown
Washington az ENSZ-székházig sem engedte be a Szudán elnökét

Omar el-Besir azért kért amerikai vízumot, hogy részt vegyen az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán New Yorkban. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2009-ben adott ki nemzetközi körözést Omar el-Besir ellen a nyugat-szudáni Dárfúrban végrehajtott népirtás miatt. Az ICC statútumának tagországai kötelesek letartóztatni Besirt, mihelyt a területükre lép, de az elfogatóparancs kiadása óta a körözött államfő többször is járt külföldön, jobbára afrikai és arab országokban. 

A félhivatalos Sudan Media Center kedden idézte Abu Bakr al-Szadeket, a szudáni külügyminisztérium szóvivőjét, aki szerint az Egyesült Államok azzal, hogy megtagadja a vízum kiadását, súlyosan megsérti azokat a kötelezettségeket, amelyek az ENSZ-intézmények házigazdájaként rá hárulnak. A befogadó országnak ugyanis kötelessége beutazási engedélyt adni minden ország vezetőjének, aki részt kíván venni a világszervezet összejövetelein. 

Washington ugyanakkor korábban Kartúm értésére adta, nem szeretné, hogy al-Besir New Yorkba utazzon. Egy amerikai tisztviselő pénteken még azt mondta, hogy függőben van a szudáni elnök vízumának elbírálása.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.