Tőkés László nem akar az érdemrend becsületbírósága elé állni

Nyilatkozatban közölte csütörtökön Tőkés László, hogy október 11-én sem kíván személyesen megjelenni a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, ahol a kitüntetése visszavonására vonatkozó beadványokat tárgyalják.

  • MTI MTI
Tőkés László nem akar az érdemrend becsületbírósága elé állni

Az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában Tőkés László emlékeztetett: korábbi ülésén a testület elutasította az általa meghatalmazott Kincses Előd ügyvéd meghallgatását, és ragaszkodott ahhoz, hogy Tőkés bepanaszoltként személyesen védje meg magát.

"Hivatalos megkereséssel fordultam az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, (...) melyben ismételten kértem a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédem által" - közölte Tőkés László, hozzátéve, nem kíván asszisztálni egy "koncepciós perhez".

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.