Lengyelországnak is csalódást okozott Ukrajna

Lengyelországnak csalódást jelent, hogy a kijevi kormány leállította az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás aláírásának előkészítését – mondta pénteken Radoslaw Sikorski külügyminiszter.

  • MTI MTI
Lengyelországnak is csalódást okozott Ukrajna

"Lengyelország, akárcsak az egész unió csalódott amiatt, hogy Ukrajna nem kész erőfeszítést tenni a modernizáció érdekében" – mondta. A politikus emlékeztetett, hogy a társulási megállapodás szövegét teljes egészében a lengyel EU elnökség idején készítették elő.

A lengyel külügyi tárca rendkívüli közleményben hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja Ukrajna, egy szuverén állam döntését, ugyanakkor csalódott, mert a közeledés folyamatát a végső szakaszban állította le Kijev.

"A döntés elvezethet oda, hogy meghatározatlan időre befagyasztják (a közeledést), és ezzel pótolhatatlan veszteséget okoznak Ukrajnának a számára most oly fontos modernizáció, a reformok végrehajtása és a demokratizálódás terén" – mondta a lengyel külügyi tárca.

Varsó szerint a döntésért teljes egészében az ukrajnai hatóságok viselik a felelősséget.

Lengyelország és az EU kész volt messzemenő kompromisszumok megkötésére. Lengyelország ugyanakkor a továbbiakban is arra törekszik, hogy jószomszédi kapcsolatokat építsen Ukrajnával, és erősítse az ukrán társadalmon belüli Európa-párti érzületeket – fogalmazott.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.