A parlament szeptemberben fogadott el törvényt arról, hogy a hatóságok elaltathatják azokat a gazdátlan ebeket, amelyeket a begyűjtésüktől számított tizennégy munkanapig nem fogadnak örökbe. Az állatvédők tiltakozását kiváltó parlamenti szavazásra egy héttel azután került sor, hogy kóbor kutyák martak halálra egy négyéves kisfiút Bukarestben, ahol becslések szerint 64 ezer eb él falkákba verődve az utcákon. A menhelyekre begyűjtött kóbor ebek örökbefogadása ingyenes, és nem is szükséges elvinni a kutyát, elegendő tartásának anyagi fedezetét biztosítani.
Nem lennénk a román kutyák helyében
A fajtatiszta, törzskönyvezett kutyákon kívül minden ebet ivartalaníttatnia kell tartójának 2014 végéig Romániában - derült ki a kóbor kutyák elaltatását is lehetővé tevő jogszabály alkalmazási rendeletéből, amelyet kedden ismertetett a Hotnews.ro hírportál.
Az ötödikről zuhant ki egy diák a székesfehérvári kollégiumban
Magyar Péter döntött az új országos rendőrfőkapitányról
Sulyok Tamás repülései: mi igaz abból, hogy súlyos biztonsági kockázatok álltak fenn a honvédségi gépeknél?
A Tisza-kormány egy csapásra megállította a költségvetési hiány emelkedését
A választás előtt több mint tízmilliárdért kötött felsőoktatási szerződéseket a Kulturális és Innovációs Minisztérium
A kamaszok jövőbeli egészsége akár napi fél órán is múlhat
Újabb pofon Moszkvának, az Európa felé tapogatozó Nikol Pasinjan pártja nyerte az örményországi választásokat
Vitézy Dávid bejelentette: újra elérhető a Vonatinfo
Apai örökségük kisajátításával vádolják Mészáros MBH-csoportját Kunetz Zsombor és testvérei
Az MBH szerint a szoftver az övék.
Megfojtja a forint a kkv-kat, ezért nem tudnak kitörni az alacsony hozzáadott értékű bérmunkából
„Belökte a nevét két ember, már vitték is vezetőszáron” – Cyla és Osvárt Andrea nagyon aggódnak a letartóztatott Őrsi Gergelyért
„A nők egy egész generációját elvesztettük, mert nekik azt mondták, ne szedjenek hormonokat”
Ötéves kisfiú halt meg a strandon, vádat emeltek az anya és két úszómester ellen
Óriási bejelentés a Wizz Airtől: jön a Starlink internet minden repülőgépre
Utazás közben is hozzáférhetnek az utasok a nagysebességű kapcsolathoz.