Alapos munkát végeztek, és mindenre gondoltak a Szöult átszelő Han folyó partján álló dél-koreai parlament építői és berendezői. Az előcsarnokban elhelyezett monitoron élőképen mutatják az ország fennhatósága alatt lévő Dokdo szigetcsoportot, amelyet Takesima néven Japán is magának követel. Az ülésteremben 300 szék szolgálja a képviselők kényelmét, az egyedüli, jegyzőkönyvben is rögzített megszólalási lehetőséget nyújtó pulpitust kerekes székkel is meg lehet közelíteni, és a nemzetközi újságírócsoportot kalauzoló hölgy büszkén mondja, hogy a korábbi időszakokkal ellentétben az egy éve hivatalban lévő jelenlegi törvényhozás tagjai még nem verekedtek össze a viták során. Majd hozzáteszi: átellenben berendezték a terem pontos mását is, ami jelenleg jobbára üresen áll, ám benépesül majd, ha ott lesz a szenátus, miután a két Korea egyesült, és a parlament kétkamarássá vált.
Dél-Koreában ma már a politikai és gazdasági elit tényként kezeli, hogy megtörténik az újraegyesülés. A kérdés csak az, hogy mikor és miként. A jelenlegi feszültségkeltést az országalapító nagyapjához, Kim Ir Szenhez mérhető vehemenciával felpörgető ifjú észak-koreai vezérről, Kim Dzsong Unról úgy vélik, tisztában van azzal, hogy rezsimje bukásával járna, ha milliós, de rosszul felszereltnek és alultápláltnak tartott hadseregével öngyilkos katonai kalandba bonyolódna Dél-Koreával és a vele szövetséges USA-val.
Autók tartanak a keszongi különleges gazdasági övezetbe
AFP / Jung Yeon-je
Az 1950–1953-as koreai háborút lezáró fegyverszünettel létrehozott demilitarizált övezettől kevesebb mint 50 kilométerre lévő Szöulban 1994-ben egyszer már megijedtek, ám akkor a kardcsörtetést nem követte támadás, így a főváros a HVG munkatársának tapasztalatai szerint az újabb rakétakísérlet lebegtetése – és az atomtámadás propagandisztikus kilátásba helyezése – ellenére is nyugodtan élte az életét. Ehhez persze a készültség hozzátartozik, hiszen a nagyvárost behálózó metróba vezető aluljárók bejáratainak mindegyikén ott a jelzés, hogy óvóhelyként is szolgálnak. Szöul föld alatti részén pedig valóságos második város működik, tele üzletekkel és kifőzdékkel. A civil élet és a feszült katonai figyelem kettőssége a fővárosból északra, a határ felé vezető, többsávos autópályán is megfigyelhető. Az út jobb oldalán lakóházak, modern bevásárlóközpontok és hatalmas fóliasátrakkal pettyezett termőföldek váltják egymást, a másikon viszont végig szögesdrótos kerítés húzódik, szigorú rendben elhelyezett őrbódékkal. A Han mellékfolyója ugyanis Észak-Koreában ered, és rajta keresztül diverzánsok vagy kémek próbálhatnak partra szállni Dél-Koreában.
Észak-Korea ellen tüntetők Szöulban
AFP / Kim Jea-hwan
A nemzetközi újságíró-konferencia résztvevői előtt Jun Bjang Sze dél-koreai külügyminiszter kijelentette, már nem tolerálhatják tovább „északi honfitársaik” szenvedését. Mindenki számára a legjobb megoldásnak azt nevezte, ha Észak-Korea megváltozik. A térség szereplői ugyanis nemcsak felelőtlenségből kirobbanó katonai konfliktustól tartanak, hanem a phenjani rezsim gyors összeomlásától is, ami éppoly kiszámíthatatlan lenne, mint a háború. Phenjan utolsó szövetségesének, Kínának sem érdeke az észak-koreai káosz, ezért szeretné gazdasági reformokra rábírni az ifjú Kimet, de egyelőre süket fülekre talált.
Dél-Koreának hiába negyvenszer akkora a gazdasági teljesítménye, mint szomszédjának, belerokkanna, ha az éhező milliók rászabadulnának, és túl gyors ütemben kellene felépítenie a sajátjától lényegesen elmaradó északi infrastruktúrát. Bár a koreai kultúra terjesztését végző Korea Alapítvány elnöke, Kim Vu Szang úgy vélte, a népükre jellemző kemény munkával ezt az újjáépítést ugyanúgy megcsinálnák, ahogy a háború után talpra állították Dél-Koreát.
Az öt évtizede még koldusszegény Dél-Koreában a többség szívesen látná ugyan az újraegyesítést, nem így az első, demokráciában és jólétben felnőtt, a bevásárlóutcákat és éttermeket elárasztó, menet közben is okostelefonáló húszas-harmincas korosztály, mert a történelmi lépést megszenvedné az életszínvonala. Ezért bíznak sokan a két Korea hosszan elnyújtott „összenövésében”, aminek mintájaként a határtól tíz kilométerre északra lévő Keszongban a bebörtönzött ellenzékiből lett dél-koreai elnök, Kim De Dzsung kezdeményezésére egy évtizede létrehozott ipari parkot tekintik. Ám a 123 dél-koreai cég részvételével, 800 déli menedzser irányításával 53 ezer kiválogatott és megbízhatónak minősített északi dolgozónak könnyűipari és összeszerelő munkát adó övezetet Kim Dzsong Un döntésére április elején bezárták.
Számot kell vetni a geopolitikai következményekkel is. Az újraegyesítés esetén Észak-Koreával fontos pufferállamát elveszítő Pekinget igyekeznek megnyugtatni a szöuli politikusok, hogy nem jelentene rá veszélyt a megerősödő, egységes Korea. Jun külügyminiszter a német példát hozta fel, mondván, ahogy az NDK és az NSZK egyesülése pozitív hatással volt az európai integrációra, Észak- és Dél-Korea összeolvadása is segítené az északkelet-ázsiai térség összefogását, nem sértené a regionális szereplők érdekeit, ellenkezőleg, új növekedési lehetőségeket nyitna. Kim, a Korea Alapítvány elnöke szerint az egyesült Korea középhatalom lenne, amely mindig kisebb szerepet játszana a térség nagyhatalmainál. Ebbe a státusba pedig beleférnek – tette hozzá – az USA-hoz fűződő biztonsági partneri kapcsolatok éppúgy, mint a Kínához kötődő szoros gazdasági szálak.
