Olajkerítés

Bizarr jelenetek zajlanak az Elefántcsontparttól Angoláig húzódó nyugat-afrikai tengerpart mentén: állig felfegyverzett, kipróbált, főként nigériai eredetű kalózok tartják rettegésben a térséget, ám az érintett országok rendfenntartói többnyire lélekvesztőkkel és mobiltelefonokkal felszerelkezve járőröznek. Az inkább megfigyelőknek, semmint parti őrségnek nevezhető egységek képtelenek felvenni a harcot a könyörtelen bandákkal, amelyek miatt az utóbbi három évben a világ legveszélyesebb vizévé vált a Guineai-öböl, közel tucatnyi országot érintve.

A globális kalózkodást 1991 óta vizsgáló Nemzetközi Tengeri Iroda (IMB) szerint a Guineai-öbölben 2010-ben 33, tavaly 58 támadás történt. Az idén május végéig végrehajtott 28 rajtaütés alapján könnyen lehet, hogy 2013 az eddigi legrosszabb év lesz. Eközben a kontinens másik oldalán, a közel egy évtizede folyó, évente korábban 150 hajófoglalást végrehajtó és a világgazdaságnak évi 18 milliárd dolláros kárt okozó szomáliai kalózkodást sikerült jelentősen visszaszorítaniuk a nemzetközi haderőknek és a hajókon alkalmazott biztonsági cégeknek.

A nyugat-afrikai vízi portyázás szervezettebb, hatékonyabb és gyorsabb, mint a szomáliai. A kalózok főként a Niger folyó olajban gazdag deltájából származnak, kezdetben az ottani kitermelés ellen tiltakoztak, illetve nagyobb részt követeltek az olajbevételekből. Bár magukat szabadságharcosoknak nevezték, a fegyveres mozgalmak egyre inkább maffiává alakultak, akik olajmunkásokat – köztük külföldieket – raboltak el váltságdíjért. Azt is kitanulták, hogyan kell az olajvezetékeket megcsapolni, és az ellopott nyersanyagot értékesíteni.

Amikor a nigériai kormány 2009-ben amnesztiát ajánlott az erőszak lezárása és az országnak fontos kőolajtermelés zavartalansága érdekében, a bűnözők már a határokon túlra is kiterjesztették tevékenységüket. Közel harmincezer fegyveres élt az amnesztiával, de sokan közülük vérbeli kalózként folytatták. Először a Nigériával szomszédos Benin, illetve nyugatra tovább Togo, Ghána, Elefántcsontpart és Libéria felé terjeszkedtek, déli irányban pedig Kamerunt, Egyenlítői-Guineát, Gabont és a két Kongót érintve Angoláig jutottak. A partoktól is egyre távolabb merészkednek, jegyeztek fel támadást a nyílt vízen a szárazföldtől 250 kilométerre is.

A nigériai kalózok nem bíbelődnek sokat a túszejtéssel, a hajók elrablásával, majd a váltságdíjért folytatott hosszadalmas tárgyalásokkal. Az elrabolt tankerek tartalmát – a Niger-deltában szerzett műszaki ismereteik alapján – könnyűszerrel kiürítik, az olajat elszállítják, és a feketepiacon értékesítik. Azt a jövedelmet, amiért a szomáliai bandák tíz hónapig raboltak, a nigériaiak tíz nap alatt megkeresik. Háromezer tonna olaj elrablásából például kétmillió dollár hasznot csinálnak.

A bandák tudják, hol vannak a térség finomítói, és gyakorta összejátszanak a tisztviselőkkel is. Sokszor a halászok is eladják nekik a csónakjaikat, vagy maguk is kalózokká válnak. A térséget sújtó szegénység, a politikai instabilitás, a törzsi-etnikai sérelmek csak nehezítik a hatóságok dolgát. A térségbeli olajboom ráadásul vélt vagy valós igazságtalanságokat szült, virágzik a korrupció – mind melegágya a törvénytelenségeknek.

Bár több ország is indított kalózellenes kezdeményezést, ezek rendre elhalnak. Hiába oldódott meg 2007-ben a Nigéria és Kamerun között a Bakassi-félszigetért évtizedek óta folyó területi vita, a fennmaradt bizonytalanság gátolja a közös fellépést és az információk cseréjét a veszélyzóna magvában, illetve annak környékén. Ráadásul míg Szomáliában szétesett az államgépezet – így az USA vezetésével és közel nyolcvan ország részvételével könnyedén meg lehetett szervezni a haditengerészeti akciókat – az érintett nyugat-afrikai államok nem szívesen engednek a felségvizeikre idegen hadihajókat.

A legtöbb nyugat-afrikai ország a múlt brutális polgárháborúi miatt gyengén vagy egyáltalán nem látja el fegyverekkel a rendfenntartókat, és tiltja a biztonsági magáncégek fegyverviselését is. Több államnak nincs is olyan hadihajója, amellyel a nyílt vizekre lehetne kijutni, így a járőrözés vagy a kalózok üldözése szóba sem jöhet. A partok mentén biztonsági űr alakult ki, megfelelő tengeri védelmi erő nélkül.

A Guineai-öbölben uralkodó háborús állapotok komoly kárt okoznak, hiszen onnan ered az európai és az észak-amerikai olajimport jelentős hányada, továbbá Kína és India is egyre jelentősebb térségbeli vásárló. A biztosítók ernyőszervezete, a londoni Lloyd's Market Association szerint a Nigéria és szomszédai vizein közlekedő hajók biztosítási összege a szomáliai szintekre emelkedett. A Beninbe hajózás kockázatának felára például 70 százalékkal nőtt, ami jelentősen visszavetette Cotonou kikötő forgalmát. Holott az országban a kikötői díjakból származott az állami bevételek fele. Beninben már az olajfogyasztás 95 százaléka ered csempészett áruból, az arány az ezredfordulón csak 5 százalék volt.

A nyugat-afrikai kikötői költségek általános emelkedése a tengerpart nélküli államokat – így például Malit vagy Burkina Fasót – is érinti, hiszen a javarészt importból fedezett áruk, a tejtől az autóalkatrészekig drágulnak. A kalózkodás jóval nagyobb kárt okoz a térségnek, mint a szomáliai Kelet-Afrikának. A nemzetközi közösségnek pedig már csak azért is lépnie kell, mert az USA attól tart, hogy kapcsolat van a kalózbandák és az afrikai terrorcsoportok között.

KERESZTES IMRE