London 9,3 milliárd fontot fordított a tavalyi nyári olimpiára, az összeg jó részét a kelet-londoni infrastruktúra fejlesztése és a biztonsági kiadások vitték el. A szervezőbizottság ebből a rendezés jogának 2005-ös elnyerése és a könyvek 2013. májusi zárása között 2,38 milliárd fontot költött, a bevétele 2,41 milliárd volt. A 30 milliós nyereségből 5,3 milliót kap a Brit Olimpiai Bizottság – amelynek elnöke a rendezést levezénylő és a brit üzleti élet nagyköveteként is működő egykori középtávfutó olimpiai bajnok, Sebastian Coe lett –, 2,6 milliót pedig a Brit Paralimpiai Bizottság. További 20 milliót a kulturális, média- és sportminisztérium kasszájába fizetnek be, és jut pénz jótékony célokra is.
Az olimpia járulékos hasznából a 2016 júliusáig, a Rio de Janeiró-i játékok kezdetéig 13,3 milliárd fontra számítanak – mondta a HVG-nek Tony Sims, a brit kereskedelmi és ipari minisztérium igazgatója, aki a tavaly nyáron külföldi üzletemberek bevonásával tartott gazdasági konferenciák szervezője volt. Ebből 11 milliárd érkezhet külföldi befektetésekből, illetve britek külföldön elnyert szerződéseiből, 2,3 milliárdot pedig az hozhat, hogy a Nagy-Britanniába érkező turisták száma évi 31 millióról 4,6 millióval nőhet – tette hozzá Chris Foy, a brit idegenforgalmi hivatal, a Visit Britain utóhasznosításért felelős vezetője. A hivatal 2005 óta készült az olimpia nyújtotta lehetőség kiaknázására, ennek részeként sulykolták a Nagy-Britannia szóösszetétel angol változatából a Great kifejezés másik jelentését, a kiválót kiragadva azt, hogy mit tudnak adni a világnak a gazdaság, az innováció vagy a kultúra területén.
A rendezésből a részüket kivevő vállalatok is igyekeznek pénzre váltani a nyári játékok jelentette figyelmet, és szinte minden következő nagyobb világverseny szervezőjét megkeresték, ajánlva az építés vagy a biztonsági intézkedések során szerzett tapasztalataikat. Élvezik a kereskedelmi és ipari minisztérium támogatását, és először sikerült elérni, hogy a NOB engedélyezze a cégeknek az olimpia feltüntetését referenciaként a prospektusaikban. A szponzorok érdekeinek védelmében az öt karika szimbólumát továbbra sem használhatják, de 2015 végéig akár 700 beszállító is hivatkozhat arra, hogy a játékok sikere az ő munkáján is múlt.
Bőven jut pénz a sportolóknak is. A riói olimpiáig tartó négy év alatt a 44 nyári és paralimpiai sportágra – azon belül több mint 1300 versenyzőre – 355 millió fontot fordítanak, alapvetően a lottóbevételekből, ami 13 százalékos növekedés a 2009–2012-es időszakhoz képest. A téli sportok művelői 13 millió fontot kapnak a 2014-es szocsi olimpiáig, és 153 milliós támogatás jut a tömegsportnak is.