Sátántangó

Döcögős, nehézkes, törékeny – ezek a jelzők jutottak elemzők eszébe az USA és Irán között formálódó tárgyalásokról, amelyek kimenetele alapvetően befolyásolhatja a Közel-Kelet, sőt a világpolitika sorsát. A párbeszéd az után indulhat meg, hogy Barack Obama amerikai és Hasszan Rohani iráni elnök a múlt pénteken 15 perces telefonbeszélgetést folytatott. Ez volt az első legmagasabb szintű kapcsolatfelvétel a két ország között, mióta az 1979-es iráni iszlám forradalom után jó egy évvel – a teheráni amerikai követség elfoglalását követően – Washington megszakította a diplomáciai kapcsolatokat.

A két vezető ENSZ-közgyűlésre várt kézfogása elmaradt ugyan, de az utóbbi hónapok több gesztusának gyümölcseként a telefonálás is régi teheráni tabut döntött le. Obama elfogadta Irán jogát az atomenergia békés felhasználására, Rohani pedig közölte, kormánya kész a konkrét eredményre vezető tárgyalásra az iráni nukleáris programról. Az amerikai elnök régóta sürgette a közvetlen párbeszédet, a konzervatív, de mérsékelt mullahnak tartott Rohani júniusi elnökké választásával pedig Irán részéről is lehetőség nyílt a változásra. Keményvonalas elődje, Mahmúd Ahmadinedzsád Amerika- és Izrael-ellenes retorikája, illetve Teherán hajthatatlansága miatt korábban ez elképzelhetetlennek tűnt.

Rohaninak és külügyminiszterének amerikai tisztviselőkkel folytatott dialógusaira aligha kerülhetett volna sor Ali Khameneinek, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének a beleegyezése nélkül. Az USA-val szembeni rendkívüli bizalmatlanságáról ismert Khamenei valószínűleg érzékelte, hogy az irániak többségének elege van a gazdasági nehézségekből és a nemzetközi elszigeteltségből, hiszen a nyári elnökválasztáson Rohani keményvonalas jelöltekkel szemben nyert. Maga az iráni elnök is elismerte, hogy a vitatott atomprogram miatt az utóbbi években hozott amerikai, európai és ENSZ-szankciók mély sebeket ejtettek országa gazdaságán. A korlátozások révén több mint a felével csökkent a korábbi 2,2 millió hordós (1 hordó = 159 liter) napi olajexport, ami havonta több milliárd dollárnyi jövedelemkiesés a költségvetésnek. A washingtoni kongresszus további szankciókra készül, ami még súlyosabb csapást mérhet a magas inflációval és a riál leértékelődésével küszködő iráni gazdaságra. Az IMF szerint a GDP az idén 1,3 százalékkal zsugorodik a tavalyi 1,9 százalék után.

A síita Irán enyhülésében az arab tavasz okozta felfordulás is szerepet játszhatott. A szunnita iszlamisták felülkerekedése, a síitákat eretneknek tartó szélsőséges dzsihádisták – mint például az al-Káida ideológiáját követő militánsok – megjelenése és térnyerése növekvő fenyegetés Irán számára. A szír polgárháborúban Basar Asszad elnök és az uralmon lévő alavita kisebbség iráni támogatása pedig jelentős forrásokat emészt fel.

Hiába vélte azonban Rohani és John Kerry amerikai külügyminiszter is úgy, hogy a megállapodást viszonylag gyorsan – akár fél éven belül – tető alá lehet hozni, a megbeszélések könnyen zátonyra futhatnak a három évtizednyi mélységes bizalmatlanság után. Már a nukleáris egyezség sem könnyű. Irán azt állítja, hogy atomprogramja energetikai és orvosi célokat szolgál, ezért folytatni kívánja a munkálatokat, főként pedig a dúsítást. A Nyugat viszont azt gyanítja, hogy Teherán az atomfegyverben is érdekelt, ezért korlátozni szeretne mindennemű iráni nukleáris tevékenységet.

Nehéz az egyensúly megtalálása, ráadásul Teherán közben a szankciók fokozatos feloldását várja el. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) augusztusi jelentése szerint Irán 185 kilogramm húszszázalékos tisztaságú uránt tart készleten, és 250 kilogramm kell, hogy egy atomtöltethez elegendő, 25 kilogramm, fegyvertisztaságú, azaz 90 százalékosnál is dúsabb mennyiséget halmozzon fel. Ezt tartja például Izrael is annak a vörös vonalnak, amelyet Irán nem érhet el. Teherán azonban egyre több és korszerűbb centrifuga üzembe állításával oly mértékben javított a dúsítási kapacitásán, hogy akár már 2014 közepére képes lesz rövid idő leforgása alatt előállítani az egy atomtöltethez szükséges hasadóanyagot. Vagyis a nukleáris áttörést titokban is elérheti, anélkül hogy a Nyugat azt észlelné. Így nemcsak a dúsításról kell megállapodni, de az ellenőrzésről is, vagyis Iránnak – amely az atomsorompó-egyezmény (NPT) aláírója – csatlakoznia kellene az NPT kiegészítő protokolljához, amely a nemzetközi ellenőrök ad hoc és azonnali vizsgálódását is lehetővé teszi.

További bonyodalmat okozhat a Kúm vallási központ melletti Fordov dúsítóüzem, amelyet mélyen egy hegy gyomrában építettek, így védett egy esetleges katonai csapással szemben. Az is kérdés, hogy Iránnak vannak-e be nem jelentett és a bécsi IAEA által sem feltételezett nukleáris helyszínei. Az egyezségnek érintenie kellene az Arak melletti nehézvizes reaktort is, amely jövőre kezdene áramot termelni. Elvben az ott keletkezett plutónium is használható atomtöltethez, ezért az USA az erőmű üzembe helyezésének halasztását követelheti a nukleáris vita lezárásáig.

A két ország viszonyát a regionális politikai kérdések is mérgezik. Irán nemcsak a szíriai Asszad-rezsim egyik fő támogatója, de a Nyugat által terroristának bélyegzett több szervezeté is. Ezért a keményvonalasok mindkét oldalon stratégiai hibának tekintik a közeledést. Az USA-t a Nagy Sátánnak tituláló iráni konzervatívok – a vallási hierarchia nagy része és a nagy hatalmú Forradalmi Gárda – megtorpedózhatják az áttörést: figyelmeztettek is, hogy „veszélyes” amerikai diplomatákkal alkudozni. Rohani, sőt Khamenei is arra szólította fel a biztonsági elitet, hogy ne avatkozzon be politikai kérdésekbe, egyértelműen a 125 ezres, saját költségvetéssel, jelentős politikai befolyással és gazdasági érdekeltségekkel bíró gárdára utalva. Hiába tartozik a gárda közvetlenül Khamenei alá, talán a fegyveres testület vészesen növekvő hatalma is szerepet játszik abban, hogy a legfőbb vallási vezető nagyobb mozgásteret ad az új elnöknek a Nyugattal való kiegyezésre.

Obama is szűk mezsgyén lavíroz. Nemcsak a kongresszus Irán-ellenes héjáival és az Izrael-barát lobbival kell megküzdenie, hanem legfőbb közel-keleti szövetségesével, Izraellel is. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn Washingtonban találkozott az amerikai elnökkel, és figyelmeztette: ne higgyen a szép szavaknak, és konkrét, határozott elvárásokkal, egyértelmű ultimátumokkal – a szankciókat és a katonai fenyegetést fenntartva – üljön le tárgyalni. Az egymással nem éppen baráti kapcsolatban álló két politikus, és rajtuk keresztül a két szövetséges viszonyának talán az eddigi legkomolyabb próbája lehet az Irán-ügy. Washington nyomására az idén újraindultak az izraeli–palesztin tárgyalások, részben azért is, hogy Obama maga mellett tudhassa a szunnita többségű arab világot, elsősorban Szaúd-Arábiát, az Iránhoz közeledés elfogadásában. A palesztinkérdésben pedig az előrelépés egyik kulcsa Izrael kezében van.

KERESZTES IMRE