A Hellas Verona Bolognában vendégeskedő bárdolatlan szurkolói kivételével az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi mérkőzései előtt mindenki egyperces néma csönddel emlékezett arra a több mint 300 afrikai menekültre, aki a múlt csütörtökön Lampedusa szigetétől alig egy kilométerre a tengerbe fulladt. A líbiai Miszráta kikötőjéből indult lélekvesztőn félezren lehettek, akik közül a hivatalos adatok szerint 155-en élték túl a katasztrófát. A Tunéziától 115, Líbiától 270 kilométerre lévő, Olaszországhoz tartozó Lampedusa az Észak-Afrikából Európába tartó menekültek egyik fő célpontja, az ENSZ szerint tavaly legalább félezren vesztek a tengerbe az átkelés során. Az embercsempészek az olasz felségvizekhez közeledve gyakran kormányozhatatlanná teszik a hajót, mert akkor a tengerjogi törvények szerint menedéket kell kapniuk a legközelebbi kikötőben. Ugyanaznap, amikor a Szomáliából és Eritreából indultakat szállító hajó elsüllyedt, sikeresen elérte Lampedusát egy másik bárka, a fedélzetén 463, főleg szíriai menekülttel.
A húsz négyzetkilométeres dél-olaszországi sziget 250 fősre tervezett menekülttáborában ezren zsúfolódtak össze, és a tragédia kapcsán Rómában, valamint az EU-ban is föléledt a vita a probléma kezeléséről. Olaszországban a Silvio Berlusconi akkori jobbközép kormánya által 2009-ben elfogadtatott törvény alapján az illegális bevándorlókat 5 ezer eurós büntetéssel sújthatják és kitoloncolhatják. Enrico Letta jelenlegi miniszterelnök a szigorú szabályok megváltoztatását szorgalmazza, de európai egyeztetést is sürget például arról, hogy biztonságos folyosót hozzanak létre a hajón menekülők számára. Az EU külső határain lévő tagállamok nehezményezik, hogy az illegálisan érkezők áradata rájuk zúdul. A 2011-es csúcsévben 62 ezer menekültet regisztráló Olaszországban minden harmadik menekült tartózkodási engedélyt kap, ami az unióban messze az átlag feletti arány. A 2003-ban elfogadott dublini szabályozás értelmében az EU-ban bárki csak abban a tagországban kérhet menedéket, ahová megérkezett, és ez a rendszer különösen Olasz-, Lengyel- és Görögország számára hátrányos. Az EU centrumában lévő Németország csak uniós tagországokkal és Svájccal határos, így a világ negyedik legnagyobb gazdasági hatalma a befogadott menekülteknek a lakosságához viszonyított arányában Európában csupán a 11. helyen áll.