Egy kilőve

Mintha ismételné önmagát a történelem a Kongói Demokratikus Köztársaságban, hiszen az M23 lázadó szervezet nem először teszi le a fegyvert. Ezúttal jó másfél évig tartó lázadást zárna le a tervezett békemegállapodás. A folytatásban talán nem elevenedik meg újra a múlt, és a rebellisek nem kezdenek ismét fegyveres harcot új szervezet keretein belül. A halvány reményre az ad okot, hogy az M23 katonai parancsnoka, Sultani Makenga és vagy 1400 harcos megadta magát Ugandában, és el is kezdődött a lefegyverzésük.

A két évtizede lázadások, fosztogatások és etnikai tisztogatások által sújtott Kelet-Kongó most annak is tanúja lehetett, hogy az ENSZ és a nemzetközi közösség komolyabb elhatározással igyekezett leverni a lázadást. A világszervezet ez év elején háromezer afrikai katonával bővítette a már létező békefenntartó missziót, támadóhelikopterekkel és tankokkal erősítve meg a csapatot. Így aztán hónapok óta az M23 meghátrálásáról érkeztek hírek, míg végül sikerült megadásra kényszeríteni, felszabadítva a lázadók által ellenőrzött városokat és falvakat.

A mozgalom neve arra utal, hogy a korábbi lázadást felszámoló, 2009. március 23-án aláírt békemegállapodást Kinshasa nem tartotta be. A főként tuszikból álló fegyvereseket az alkunak megfelelően betagolták a kongói nemzeti hadseregbe, de a kontingens tavaly áprilisban fellázadt, azt állítva, hogy Joseph Kabila kongói elnök megszegte az ígéreteit. A vádak szerint a fegyveresek például nem tarthatták meg rangjukat, nem kaptak zsoldot, a kormány pedig nem védte meg a szomszédos Ruandából és Burundiból érkezett tuszi és egyéb etnikumú menekülteket.

A 2004-ben kezdődött előző lázadást is hasonló okok szították. A folyamatos konfliktusok háttere pedig az, hogy Ruandában 1994-ben hutu szélsőségesek és milíciák 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le szisztematikusan. Burundiban 1972-ben a tuszi hadsereg ölt meg 80–200 ezer hutut. A népirtások következtében a mai napig is jelentős számú tuszi és hutu menekült él Kongó keleti felén, ami a gyakran összecsapásokhoz és lázadásokhoz vezető feszültség egyik fő forrása. Az afrikai Nagy-tavak vidékén a gazdagabbnak tartott és inkább állattenyésztéssel foglalkozó tuszik, valamint a főként földművelésből élő hutuk közötti történelmi konfliktus azért is meglepő, mert sem nyelvi, sem vallási különbség nincs közöttük. Mindkét nép a bantut beszéli, általában keresztények, és genetikai eltérést sem igen mutattak ki a tudósok.

Sokan úgy vélik, hogy a német és a belga gyarmatosítók a számbavétel egyszerűsége során erőltették a megkülönböztetést. Akárhogy is, a gyűlölet nehezen múlik, Ruandában a tuszi kisebbség vasmarokkal tartja kézben a hatalmat. Az ENSZ dokumentumokkal igyekezett bizonyítani, hogy a kongói lázadások, így például az M23 mögött is a ruandai – illetve kisebb mértékben a magát regionális nagyhatalomnak tartó ugandai – kormány áll. Paul Kagame ruandai elnök hevesen cáfolja a vádakat, de az M23 szétzilálásához az is kellett, hogy országa – az amerikai, brit és egyéb segélyek felfüggesztése miatt – felhagyjon a mozgalom támogatásával.

A béke tartósságát a tuszi–hutu ellentét mellett a kongói helyzet is veszélyezteti. A volt Zaire hatalmas kiterjedésű, nem egy, hanem több ország – vélekednek szakértők. A két kelet-kongói tartomány, Észak- és Dél-Kivu gazdasági központja, Goma és az 1400 kilométerre nyugatra lévő főváros, Kinshasa között nincs aszfaltozott közúti összeköttetés. A kormánynak csekély befolyása van az etnikailag is színes keleti országrészre, ahol többtucatnyi milícia tartja rettegésben a lakosságot.

A londoni BBC újságírója arról számolt be, hogy egyetlen napon egyetlen úton több csoport is vámot szedett tőle. Az egyik bevételi forrás az emberek megsarcolása: pénzt követelnek, ha a földműves ki akar jutni a parcellájára, vagy ha a gazda piacra akarja vinni a terményét. A fejpénz hozzávetőleg egy dollárnak megfelelő kongói frank, vagy termény, például három kiló bab. Közel 800 ezerre teszik a menekültek számát, és a nők, gyerekek nem merészkednek vissza, mert a fegyveresek gyakorta rabolják el őket rabszolgamunkára, szexuális szolgáltatásokra, háborúskodásra.

A nagy bevétel azonban a természeti kincsekből származik. Az erőszak miatt általában kis méretekben folyik a bányászat, de tavaly havonta 50 millió dollár értékű ásványkincset szállítottak Gomán keresztül a két kis keleti szomszédba, Burundiba és Ruandába. Kelet-Kongó adja az ország óntermelésének négyötödét, és tantállelőhelyek is találhatók a térségben. A kékesszürke, ritka fém a számítástechnikai eszközökhöz szükséges, és Kongó a globális termelés tizedével a világ harmadik legnagyobb tantálforrása. Goma ugyancsak a központja a térség arany- és gyémántbányászatának. Becslések szerint Kongóban van a világ réztartalékának négyötöde, az ország azonban nincs a tíz legnagyobb termelő között.

Az M23-nak mint az egyik legerősebb lázadó csoportnak a veresége jelzés lehet a többi fegyveres frakciónak – több máris jelezte, hogy amnesztiáért cserébe szintén hajlandó a megegyezésre. Kabila megerősítheti megtépázott hatalmát, és a bányászat hajtotta gazdasági növekedés az IMF szerint jövőre elérheti a 10 százalékot. De több térségbeli országnak érdeke a káosz, hogy a kelet-kongói természeti kincsekből a helyi és az őket támogató külföldi érdekcsoportok húzzanak hasznot. Kongó az ENSZ fejlettségi rangsorán az utolsó előtti helyen áll 187 ország között.

KERESZTES IMRE