A kolumbiai légierő gépei az óév utolsó napjaiban az ország közepén lévő Meta tartományban megtalálták, majd katonai szóhasználattal élve „semlegesítették” a szélsőbaloldali Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) egyik táborát, végezve tíz gerillával. Juan Carlos Pinzón védelmi miniszter közölte, az akció elrendelésében nem gátolta, hogy a több országban terrorszervezetként számon tartott FARC december 15-ével egyoldalú tűzszünetet hirdetett, mert a biztonsági erők addig üldözik a fegyvereseit, amíg meg nem születik velük a békemegállapodás. Juan Manuel Santos elnök is azért utasította el a fegyvernyugvás viszonzását, mert a legutóbbi, tíz évvel ezelőtti hasonló ajánlat blöffnek bizonyult, az általa nyert időt a FARC a sorai rendezésére használta fel.
A FARC és a hadsereg így annak ellenére harcban áll, hogy egy teljes éve zajlanak az eddigi legkomolyabb béketárgyalások a két fél között. A jelenlegi helyzet azonban az egy évtizeddel ezelőttihez képest mégis alapjában más, mivel a felkelők képviselete azt követően is a havannai tárgyalóasztalnál maradt, hogy a hadsereg likvidálta a szervezet fő ideológusának és egyik legfontosabb helyi vezetőjének számító Antonio Plata Riost. A korábban a latin-amerikai ország harmadát ellenőrzése alatt tartó FARC mára a távoli vidéki területekre szorult vissza, aktív harcosainak száma pedig egy évtized alatt a 16 ezer felére esett.
A gerillákat persze kár lenne leírni, de tény, hogy brutális módszereik, a gyerekek elrablása és kiképzése, valamint a harc finanszírozása a drogkereskedelemből egyre inkább eltávolítja tőlük a képviselni kívánt szegény vidéki rétegeket is. A felmérések szerint a legszegényebb régiók lakosságának 69 százaléka nemcsak hogy egyetért a békekötési szándékkal, de semmilyen formában sem látná szívesen a FARC embereit a politikai életben a jövőben. Nem véletlen az sem, hogy az utóbbi években a nem hivatalos statisztikák szerint már a negyven százalékot közelíti a gerillahadsereg dezertőreinek aránya.
Santos elnök eredetileg 2013 novemberét tűzte ki a megegyezés céldátumaként, egyelőre azonban mindössze két fejezetet sikerült lezárni a tárgyalás hat témájából. A helyzet ugyanakkor biztatónak is tekinthető, hiszen éppen a legkényesebb kérdésekben jutottak egyezségre a felek. A FARC ellenállását 50 éve az agrárnépesség kiszolgáltatott helyzete hívta életre. A marxista–leninista ideológiájú szervezet éppen azért volt képes a hidegháború végével is továbbélni, mert falusi meszticek tömegei éltek mélyszegénységben a tehetős spanyol földbirtokosok bérmunkásaiként. A földkérdés máig rendezetlen az országban, a jelek szerint fél évszázadra volt szükség ahhoz, hogy az eleinte rendkívül gyenge központi hatalom annyira megerősödjön, hogy beleszólhasson a földtulajdonviszonyokba.
A most elfogadott megoldás értelmében egy földalapból koordinálnák a földek igazságos újraosztását. Nem lesz egyszerű a feladat gyakorlati megvalósítása, mert jelenleg Kolumbiában a földbirtokosok közel felének semmilyen tulajdoni lapja nincs, a FARC pedig 11 millió hektárnyi területről űzte el a tehetős gazdákat. Az alku szerint most ezeket is átadják a felállítandó földalapnak. Egyezség született a politikai képviseletről is, vagyis az állam garantálja, hogy a FARC pártot alapítva részt vehet a politikai életben. Ez azért különösen kényes kérdés, mert a legutolsó ilyen kísérlet azzal végződött, hogy 1985-ben a szervezet politikai szárnyának tekintett Hazafias Uniót betiltották, és 3 ezer tagját megölték a baloldali gerillák ellenében megalakult, hozzájuk nagyon hasonló módszerekkel harcoló szélsőjobboldali paramilitáris egységek. Ezúttal átmeneti intézkedések is segítenék a lázadók politikai képviseletének megalapozását, új választójogi törvényben garantálnák ugyanis a legrosszabb helyzetű régiók kongresszusi reprezentálását, vagyis időlegesen felülképviseltek lennének azok a területek, ahol a legerősebb a FARC befolyása.
A Havannában zajló tárgyalások tehát bár egyelőre csak óvatosan megfogalmazott egyezségeket eredményeztek, mégis ez idáig példátlan előrelépést jelentenek sokáig tabunak számító témákban. A folyamat továbbra is törékeny, minden megállapodás akkor válik csak véglegessé, ha mind a hat pontról megalkudtak, más szóval addig semmiben sincs egyezség, amíg nincs mindenben. A fegyveres harcok pedig a békeszerződés aláírásáig tovább folynak. Legutóbb egy Álvaro Uribe volt államelnök és számos ismert, a tárgyalásokat ellenző politikus elleni merényletet sikerült lekapcsolnia a titkosszolgálatnak.
A lakosság egyértelműen békét akar, de sokan egyáltalán nem látnának szívesen semmilyen FARC-utódszervezetet. Bár a demokratikusan leadott szavazatok határozzák majd meg a megalakuló párt jelentőségét, a vezetők elszámoltatásának kényes kérdése továbbra is megoldásra vár. A gerilláknak a személyes biztonság az elsődleges szempont, a kormány viszont pont ebben a kérdésben vállalhat csupán rendkívül mérsékelt kompromisszumot a közvélemény nyomása miatt, hiszen az 1964-ben kirobbant konfliktus a becslések szerint 220 ezer ember haláláért és további százezrek elűzéséért felel. Legalább ilyen aggasztó az a felkelők belső köreiből származó becslés is, mely szerint embereik körülbelül 20 százaléka egy esetleges békeszerződés ellenére sem lesz hajlandó a harcok beszüntetésére.
Santos számára kulcsfontosságú a tárgyalások kimenetele. Márciusban kongresszusi, májusban elnökválasztást tartanak, az újrázás esélye pedig ettől függ. Santos, aki az indulását röviddel a november végi határidő előtt jelentette be – és decemberi washingtoni látogatásán béke-erőfeszítéseiért Barack Obama amerikai elnök dicséretét sikerült begyűjtenie – egy friss közvélemény-kutatás szerint könnyedén nyerne. De ha rosszra fordulnak a dolgok, akkor legnagyobb ellenfele, a sokak által az alkotmányos korlát miatt a harmadszori elnökké válástól eltiltott Uribe bábjának tartott, kampányát a tárgyalások elutasítására építő Óscar Iván Zuluaga malmára hajthatja a vizet. Bizakodásra adhat viszont okot, hogy a gyengélkedő FARC-nak is fontos a mihamarabbi egyezség. Ha ugyanis Zuluaga foglalhatja el az államfői posztot, valószínűleg Uribe politikájához nyúl majd vissza, márpedig 2002–2010 között megsokszorozott katonai erőfeszítésekkel tizedelték meg a gerillák vezérkarát – amivel persze éppen a tárgyalásoknak adtak esélyt.
CSICSAI MÁTÉ
