A cikk szerint másokat Dél- és Kelet-Ukrajna jövője is okkal aggaszt. A szerző, Roman Sohn úgy véli, hogy Janukovics teljes mértékben illegitimmé tette magát, a hatalom erőszakos fellépése, amely az ország modernkori történetének legsúlyosabb vérontását okozta, minden illúziót eloszlatott, hogy a tiltakozók be fogják érni kevesebbel, mint a diktátor leváltása.

"Olyannal nem lehet tárgyalni, aki háborút indít a saját népe ellen, akiket terroristának nevez" - írta a zsurnaliszta, aki aktivista, és rendszeresen publikál az Ukrajinszka Pravdában. Sohn ugyanakkor emlékeztetett, 2010-ben a Julija Timosenko vezette ellenzék semmit sem tett annak megakadályozására, hogy az alkotmánybíróságot arra kényszerítsék, hogy új, hatalmas jogkörökkel ruházza fel az elnököt, mert talán Timonsenko abban bízott, hamarosan ő maga válthatja Janukovicsot. A cikk szerint mindehhez az Európa Tanács is asszisztált, amelynek parlamenti közgyűlése határozatában "kívánatos" fejleményként üdvözölte a "hatalom konszolidációját".

Janukovics eközben az állam minden kulcspozíciójába a saját embereit ültette, a korrupció pedig még a korábbi szovjet léptékkel mérve is "lélegzetelállító" volt, csak a közbeszerzéseken 1 milliárd eurónak megfelelő állami vagyont loptak el Janukovics emberei és rokonai, a "família", ahogy az ukrán köznyelv nevezni kezdte a bankokra, olajfinomítókra, bányákra, gyárakra, vasúttársaságokra, távközlési és médiavállalatokra a kezét rátevő elitet - írta az EUobserver.

"Janukovics maffiaállamot hozott létre" 2012-ben pedig megegyezett a most Jacenyuk és Timosenko vezette ellenzékkel, hogy a választójogi reformmal kétpártivá teszik az ukrán törvényhozást, az elcsalt választásokon a Janukovics mögött álló Régiók Pártja mellett mégis négy erő jutott be a Radába, ám a közvélemény egyiküket sem tartja valódi ellenzéknek.

"Egyetlen választási ígéretüket sem teljesítették, tényfeltáró újságírók rámutattak, hogyan kötődnek ők is az oligarchákhoz. A Verhovna Rada nem parlament, hanem üzleti lobbisták klubja" - írta véleménycikkében az EUobserver. Az ellenzéki képviselők nem képviselik vagy irányítják az utcára vonulókat Kijevben és azon kívül sem - teszi hozzá a lap. A cikk szerint az eredeti cél, az EU-integráció lassan átadta helyét a Janukovics-rendszerrel szembeni ellenszenvnek, az euromajdant pedig elkezdték a "méltóság forradalmának" nevezni.

"Amit a héten láttunk, azt jelenti, hogy az emberek annyira meggyűlölték azt a maffiarendszert, hogy az életüket is készek lettek feláldozni, hogy megdöntsék" - áll a cikkben, amely szerint a tiltakozások nem fenyegetnek polgárháborúval, mert Ukrajna valójában nem annyira megosztott, máskülönben Janukovicsnak az ország keleti részében nem kellene embereket lefizetnie, hogy buszokkal menjenek tüntetgetni a rendszer mellett. "Az ukránok nem vakok, és látják, hogy az instabilitás egyetlen haszonélvezője Moszkva" - írja Sohn.

A szerző szerint az "uniós álomnak" sokat ártott az EU határozatlansága. Úgy véli, két hónapja életeket menthetett volna ha beutazási tilalommal sújtják a rendszer tagjait, mára ez elkésett, de az európai érdekeltségeik megszorongatása, például a pénzmosás elleni szabályokon keresztül, még a megfelelő irányba terelheti az oligarchákat. "Határozottan hiszem, hogy a demokrácia-párti ukrán értelmiség és ukrán honfitársaim továbbra is hisznek abban, hogy hosszú távon az uniós társulás jelenti a megoldást az országnak" - írta Sohn.

Az írás szerint Európa azzal hozhatná közelebb magához a hétköznapi ukránokat, ha rést ütne az uniós "vízumfalban", valamint egyoldalúan megvalósítaná a szabadkereskedelmi és társulási egyezmény azon részeit, amelyek közelebb engednék az unióhoz az ukrán vállalkozásokat, továbbá el kellene kezdeni pénzt félretenni, hogy Ukrajnát meg lehessen menteni az államcsődtől. Ez csökkentené Oroszország mozgásterét - állapítja meg a szerző.

"Nem szabad alábecsülni azok elszántságát, akik kisiklatták Vilniust" - írja Roman Sohn a múlt novemberi vilniusi Keleti Partnerség csúcstalálkozóra utalva, amelyen Viktor Janukovics a tervek szerint aláírta volna az uniós társulási egyezményt, ám egy héttel előtte visszatáncolt.

A szerző ennél is továbbmegy, és kijelenti: Oroszországot fel kell tartóztatni. Moszkva tevékenysége ugyanis aláássa a hidegháború utáni európai biztonságpolitikai rendszert, sérti a helsinki záróokmányt, és a Budapesten 1994-ben aláírt, biztonsági garanciákat tartalmazó memorandumot.