szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen 7,2 milliárd vont, vagyis átszámítva körülbelül 1,5 milliárd forintot hozott a konyhára az a decemberben kezdett árveréssorozat, amelyeken a volt dél-koreai diktátor, Cson Tu Hvan családtagjaitól elkobzott műtárgyakat értékesítették.

A dél-koreai ügyészség körülbelül hatszáz műtárgyat foglalt le tavaly júliusban a volt elnök családtagjainál tartott házkutatásokon. A volt diktátor illegálisan halmozott fel az 1980-as évekbeli hivatali ideje alatt értékeket.

A tárgyakat az ország két vezető aukciós háza, a K-Auction és a Seoul Auction árverezte el. A szerdai utolsó licitet a K-Auction bonyolította le. Az aukciók összesen valamivel több mint 7,2 milliárd vont hoztak a konyhára. A bevétel nagy része az államkincstárba kerül, egy bizonyos hányadát pedig az aukciós házak teszik zsebre közvetítői díjként.

Az árveréssorozat legdrágább tétele a néhai koreai művész, Li Ti Von 1987-es Farm című olajfestménye volt, amely 660 millió vonért talált gazdára.

Cson 1979-ben katonai puccsal jutott hatalomra, és 1988-ig irányította Dél-Koreát. Uralma alatt a demokráciát követelő megmozdulások erőszakos elfojtása mellett azzal vívta ki a nép haragját, hogy hatalmas vagyont halmozott fel üzletemberektől beszedett kenőpénzekből. Ezzel összefüggésben a legfelsőbb bíróság 1997-ben körülbelül 220 milliárd von (46 milliárd forint) megfizetésére kötelezte.

Cson korábban megtagadta a pénz nagy részének kifizetését, mert azt állította, hogy szinte nincstelen. Az egyre növekvő közfelháborodás miatt azonban a diktátor családja tavaly szeptemberben - jórészt ingatlanok, festmények és más vagyontárgyak formájában való - 170,3 milliárd von visszafizetésére tett ígéretet.

A család azután állt elő az ajánlattal, hogy az ügyészség vizsgálatot indított ellenük, miután egy tavaly elfogadott törvény értelmében a volt diktátor hozzátartozói is felelősségre vonhatóvá váltak az apjuk által elkövetett bűnökért.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!