szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem jogerősen tíz hónapos elzárásra ítéltek Olaszországban egy 84 éves asszonyt, mivel öt évvel ezelőtt elvette unokája kaparós sorsjegyét, amelyen 150 millió forintnak megfelelő nyeremény volt - írja a Corriere.it.

Öt év után ért véget egy családi pereskedés az olaszországi Paviában, amely azért indult, mert egy nagymama elvette az unokája által vásárolt kaparós sorsjegyet, amelyen 500 ezer eurós (150 millió forintos) nyeremény volt. 

Az akkor 79 éves asszony és akkor 16 éves lány unokája, valamint annak barátja együtt mentek el egy bevásárlóközpontba 2009 májusában, majd a bevásárlás után megálltak venni egy kaparós sorsjegyet, és nyertek is vele. A nagymama aztán elvette a gyerektől a sorsjegyet, mivel azt állította, hogy azt az ő pénzéből vásárolták, miközben a lány szerint a szüleitől kapott pénzből vette.

A bírósági ügy elindulása után a nyerő sorsjegyet zárolták. A bíróság most az idős nőt nem jogerősen tíz hónapos elzárásra, és az 5 ezer eurós perköltség megfizetésére ítélte, valamint kártérítést is kell fizetnie, de annak összegét későbbi eljárás során számszerűsítik. Emellett természetesen vissza kell adnia az unokájának az 500 ezer eurós nyerő sorsjegyet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!