Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
1928: Az Oroszországból Palesztinába bevándorolt Samuel Scheinermann és felesége, Vera gyermekeként megszületett Ariel Scheinermann, aki már katonatisztként változtatta a nevét Saronra.
1948: Szakaszparancsnokként harcolt az első arab–izraeli háborúban, s ezt követően egyre magasabb rangban valamennyi térségbeli fegyveres konfliktus részese volt. Az 1967-es háborúban tábornokként harckocsizó hadosztályt vezetett.
1953: Az Izrael területén végrehajtott palesztin merényletek megbosszulására létrehozott 101-es dandár parancsnokaként irányította a gerillatámadásokért felelőssé tett csoportok elleni megtorló akciókat, amelyek egyikében több tucat nő és gyermek is életét vesztette.
1974: Az 1973-as jom kippuri háború után leszerelt a hadseregből, majd három évvel később a jobboldali Likud tagjaként bekerült a parlamentbe, és megkapta a mezőgazdasági tárcát Menáhem Begin első kormányában.
1982: Védelmi miniszterként ő vezényelte a Libanon elleni háborút, s nem akadályozta meg, hogy az izraeli erők szövetségeseiként harcoló falangista keresztény milícia tagjai több mint ezer palesztin polgári személyt gyilkoljanak meg két bejrúti menekülttáborban, Szabrában és Satilában. Bár Saronnak le kellett mondania, csak közvetett felelősségét állapították meg, bűnügyi eljárást nem indítottak ellene.
2001: A Likud vezetőjeként megnyerte a parlamenti választást, és kormányfőként megpróbált véget vetni a második intifádának, ami a jeruzsálemi Templom-hegyen tett, a palesztinok által provokációnak tekintett látogatása nyomán robbant ki. Katonai akciót indított a megszállt területeken, és Ciszjordániában megkezdte az izraelieket és palesztinokat elválasztó kerítések és falak építését.
2005: Megértve, hogy Izrael nem tarthatja meg az összes megszállt területet, elrendelte a Gázai övezet kiürítését. A jobboldal által vitatott döntés miatt a követőivel kilépett a Likudból – ahol Benjamin Netanjahu került a helyére –, és megalapította a centrista Kadima pártot. A Kadima 2006 márciusában Ehud Olmert vezetésével nyerte meg a választást, mert Saron két hónappal korábban, agyvérzése következtében kómába esett.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.